Áldott légy, Jézusunk
„Áldott légy, Jézusunk, hogy Te közelgő és megérkező Isten vagy!Szent Teréz szerint: "Az imádság nem más, mint egy baráti kapcsolat, gyakori megosztás és együttlét kettesben azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket."
2020. november 30., hétfő
Igét várunk — Téged várunk
2018. július 6., péntek
2018. március 18., vasárnap
Az imádság nem „eseti” cselekedet
Olyan nincs, hogy naponta háromszor imádkozom tíz percet. Ez nem működik.
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1Tessz 5,17) Teréz szerint az imádság létmód: stílus, ahogy élek. Ahogy a szőlővessző állandóan rajta van a szőlőtövön, úgy kapcsolódunk mi is Krisztushoz.
Nem más ez, mint imádság, állandó Isten-kapcsolat.
Teréz szép hasonlata szerint olyan az imádság, mint amikor az égő tűzre rőzsét dobnak: a tűznek állandóan égnie kell, a rőzse önmagában nem gyújtja meg, nem lobbantja lángra.
Mit tegyünk, hogy az imádság gyökeret verjen bennünk?
1. A Szentírás rendszeres olvasása
A cél: Isten szavát hallgatni, befogadni és továbbadni. Az Isten szava áthat, egészen átalakít. Napi 15 perc mindenkinek belefér. Kezdjük az evangéliumokkal!
2. A röpimák gyakorlása
Olyan ez, terézi hasonlattal élve, mint mikor az ember fölszántja szívét, és pici magokat vet, amelyek aztán nőni kezdenek.
3. Az „ajtónálló gyakorlat”:
Éberség, állandó készenlét a találkozásra.
„Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” (Jel 3,20) Éberen kell őrizni a szívünket,ott kell állni az ajtónál, készen a találkozásra. Minden pillanat Isten pillanata. Vagyis: minden pillanat az ítélet pillanata. Minden pillanat, amit kapunk, ajándék, nem pedig magától értetődő lehetőség. „Imádkozz, és tedd, amire jutottál!” – mondták a sivatagi atyák. Ha valamely cselekedet előtt nem tudunk imádkozni, nem tudjuk kimondani közben Jézus nevét, akkor azt ne tegyük meg.
Forrás
2017. szeptember 16., szombat
A csend ajándéka
Ahogy Jeruzsálemet körülveszik a hegyek, úgy ölel körül minket az Úr, és bármi, ami velünk történik, az először őt éri, őt érinti, csak utána ér el minket – mutatott rá Mirjam nővér. Majd hangsúlyozta: helyesen csak Isten felől nézhetjük magunkat, onnan világít be minket a fény, így lehetünk egyre mélyülőbben – Keresztes Szent János szavaival – azzá a trónteremmé, amelyben az Úr lakik. Védetten és biztonságban élünk tehát Jézus halála és feltámadása által. Ima közben pedig mindig hitet teszünk Krisztus feltámadásáról, így az ima egy húsvéti esemény. Ahogy Avilai Szent Teréz mondja A belső várkastély című művében, Krisztus úgy támad fel benne, hogy bevonja őt az Atyával való kapcsolatába, vagyis nemcsak vele van, hanem eggyé teszi önmagával. Ez az Istennel való imaegység azonban nem egyik pillanatról a másikra valósul meg, azért türelemre, együttműködésre van szükség a kegyelemmel, amíg az önző, nagyra nőtt egónk átadja magát annak az énnek, amelyen átrajzolódik Isten.
Jeges Mirjam arról is beszélt, hogy az imádság egy olyan kohó, amelyben kiforr az új ember, ez az új emberré formálódásunk pedig egy egész élet programja. De tudnunk kell, hogy nem vagyunk ebben egyedül, Isten a fővállalkozó. Hogy jó-e az imádságunk, azt az azt követő lelkiállapot segít eldönteni, hogy növekszik-e általa a másokhoz, a világhoz, a magunkhoz és az Istenhez való kapcsolatunk.
Sokszor kívülről akarunk eljutni az ima magjához, pedig az ima a Lélek alkotása és kezdettől fogva, de különösen is keresztségünk óta ott van a szívünk mélyén. Azt a mély vágyat azonban, hogy imádkozzunk, sok más kisebb-nagyobb vágy befedi, ezért a szívünket meg kell szabadítanunk mindattól, ami e kincstől elfordítja.
Isten az élet minden valóságában jelen van, minden róla tár fel valamit.
Ha a realitásainkat – családunkat, testünket, adottságainkat, személyiségünket – elfogadjuk teljes szívünkből, akkor Isten közegében, az ő terében vagyunk, és akkor már nem kell aggodalmaskodnunk semmin, elfogadjuk sorsunkat.Ha a ráhagyatkozás imájával azt mondjuk:
„Igen. Atyám!”,
akkor hagyjuk, hogy Isten az események által teremtsen minket.
A belső ima (más néven szemlélődő ima vagy Jézus-ima) mélyebb síkot érint, mint ahol az érzéseink mozognak – mutatott rá Mirjam nővér. Wilfred Stinissen belga karmelita hasonlatával élt: ragyogó időben egy tóban fürdőzni a napsütésben élvezet, ugyanez rossz időben már nem az – ilyen az, amikor nem olyan mélyen imádkozunk. Ha azonban a búvár magára húzza a ruháját, hogy megjavítsa a hajót, nem számít, hogy milyen az idő – a mély ima erről szól és ezért nincs is szerepe benne az érzelmeknek. A gyöngyhalászok egy követ vesznek a kezükbe, hogy az lehúzza őket a mélybe, az imádkozónak ez Jézus szent neve, ami lassan átmossa lelkünket; értelmünket, érzelmeinket átformálja. Az imának ebben a mélységében már nincs szükség szavakra, beáll a csend ajándéka.
Jeges Mirjam, a Sarutlan Karmelita Nővérek perjelnője
2015. március 28., szombat
A penitencia királya
A penitencia királya
Jézus alázatba s szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva bűneimért.
Mert akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei előtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik s a lélek magára marad Jézusával.
Keresztje előtt térdelek, vérének csepegését hallom, összes kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: "Ember, mit tettél?" S öntudatom feleli s az egész világnak kiáltja: Vétkeztem! Bűneimet senkivel meg nem oszthatom, értük mások könnyeit föl nem ajánlom; hisz úgy állok itt, mintha az egész világban én magam volnék, mintha nem volna anyám, atyám, barátom! Ezek tényleg most számba nem kerülnek; mert nekem, nekem magamnak kell penitenciát tartanom!
De a penitencia érzése tüzesebb s mélyebb; azt az az öntudat, hogy vétkeztem, nem jellemzi eléggé. Jézus, miután kérdőre vont, magára veszi bűneimet; megrémülve kérdezem: Mit akarsz Uram? Hová mész? "Kereszthalálba", feleli. Én voltam a bűnös, de a penitenciát az Úr Jézus tartotta meg helyettem s meghalt értem. Értem halt meg. Ne mondd, hogy sokakért halt meg. Minden virág a földön azt mondhatja: A nap értem van az égen. Belőle, általa élek. Úgy az Úr Jézus értem szenved; értem gyullad ki a lelke vérvörösen. S azt mondják a szentek: Értem, értem halt meg, ezt mondja a Szent Szűz a maga módja szerint; ezt mondom én is: Értem, értem szenved; úgy szeret, hogy értem halt meg!
Erőszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle. Bűnben születtem; ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint a kannibál négereknek! Örvényből, poklokból emel ki minket Jézus megváltó szeretete. Ha az Úr nem könyörül rajtunk – lettünk volna, mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához. Azért karoljuk át a keresztet, bűnösök és szentek. Nem, nem szentek; itt nincsenek szentek; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind, mind elkárhozandó lelkek. Az Ő kegyelméből lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szerető lelkek! A kereszt alatt megszállja őket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet: penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, akikhez lehajolt a keresztre feszítettnek kegyelme s fölemelt minket.
(Prohászka Ottokár)
2014. június 30., hétfő
Csodatévő
2014. március 15., szombat
Légy Krisztushordozó!
"Azt szolgálom, aki a legerősebb!”
„Én vagyok az!” – hazudta rá az ördög.
Alkut kötöttek, s elszegődött.
Aztán Jézus nevét ismerte meg.
Látta, hogy ahányszor kiejtik,
az ördög rémülten remeg.
„Hazudtál, mert Jézus a legerősebb!”
– kiáltott, és otthagyta egyik este.
Jézust kereste,
hogy néki ajánlja fel erejét.
Ment, mendegélt.
Zúgó folyamhoz ért.
Egy hófehérszakállú, halk öreg
útközben
olyan különös dolgokat beszélt:
hogy Jézust az szolgálja itt,
aki máson segít,
és gyámolítja
kicsinyeit, szegényeit,
a gyengéket, a védteleneket.
Megállt a zúgó folyam partján:
„Igaz lehet.”
És akkor rimánkodva,
odatipegett egy öreg anyóka:
„A hidat elvitte az ár!
Sose jutok a túlsó partra már!”
Karjára vette. Átlábolt vele.
S szíve egyszerre
szokatlan melegséggel lett tele.
„Ez lenne hát Jézus szolgálata?”
Amint hajnalra vált az éjszaka,
a parton kunyhót épített,
s vitte, vitte át a hullámokon
a gyengét, a kicsinyt…
szolgált és segített.
Tudta: ez mind
Jézus szolgálata.
Néha mégis feltört a kérdés:
„De hol van Ő maga?”
Új reggel virradt, és a tiszta fényben
csendesen és szerényen
elébeállt egy gyermek.
„Vigyél át engem!” – kérte.
Vigyázva vette
széles vállára, mint a könnyű pelyhet;
s a hullámokba lépett.
Mire középig ért, roggyant a térde,
terhe olyan nehéz lett.
A gyermek fenn a vállán egyre nőtt.
És mintha már az vitte volna őt!
A másik parton remegve borul le a lába előtt.
„Ki vagy te?” – kérdezte riadtan.
„Jézus!” – csengett a felelet. „Ne félj,
szolgálatodat elfogadtam.”
Átszegezett, bilincset oldozó
kéz pihent lehajtott fején.
Szemét vakította a fény.
Aztán… nem látta már…
de szolgálta tovább.
És lett a neve Krisztushordozó.
Legenda volt. Régóta ismerem,
de most kezdett zenélni bennem,
s ki kellett énekelnem,
hogy szívtől-szívig szárnyaljon a szó:
Van-e közöttünk Krisztushordozó?
Mert Ő ma is megáll
előttünk csendesen.
Várja, hogy megnyissuk a szívünk,
s bent a szívünkben
hordozzuk Őt végig az életen.
Hogy lábunkkal elveszettet keressen,
és kezünkkel gyengét védjen, vezessen,
szemünkkel szenvedőkre rátekintsen.
Van-e Krisztushordozó? Jaj, ha nincsen!
Szegényen és gyengén, ó Legerősebb,
leborulok én is előtted.
Rég rámvetetted bilincsoldozó,
átszegezett,
áldó kezed.
A szent keresztvíz hullt, permetezett,
s homlokomra írta az új nevet:
„Légy Krisztushordozó?”
Segíts, hogy mindhalálig az legyek!
Túrmezei Erzsébet
2014. március 2., vasárnap
Jézus, élj bennünk!
Drága Jézus!
Segíts, hogy fényed hordozói lehessünk, bármerre visz utunk. Töltsd el szívünket életadó Lelkeddel, itass át és végy birtokba minket oly teljességgel, hogy életünk már csak a Te kisugárzásod legyen. Ragyogj át rajtunk, és úgy élj bennünk, hogy mindenki, akivel találkozunk, a Te jelenlétedet érezze meg általunk. Többé már ne minket lássanak, hanem egyedül Téged, Jézus.
Ámen
2014. február 19., szerda
A ,,hészükhaszta'' imamód az Áthosz-hegyi Szeráfim atya tanítása szerint
Bevezetés
Mielőtt a fiatal francia filozófus megérkezett Áthosz-hegyre, már olvasott néhány könyvet a keleti (ortodox) lelkiségről, közte a Szív imájáról szóló kis Filokália könyvet és egy orosz zarándok elbeszéléseit. Ezek inkább lenyűgözték, minthogy meggyőzték. Párizsban részt vett egy liturgián a Grue utcában, amely felébresztette benne a vágyat, hogy görögországi vakációja alatt néhány napot az Áthosz-hegyen töltsön azért, hogy kicsit többet tudjon az imáról és a hészükhasztok imamódjáról. Ezek a csendben élő emberek a ,,hészükhiát'', azaz, a belső békét keresik.
Túl hosszú lenne elmesélni, hogyan találkozott Szeráfim atyával, aki a Szent Panteleimon-monostor közelében lakott; elég, ha annyit mondunk, hogy a fiatal filozófus kicsit fáradt volt. Úgy találta, hogy a
2014. január 25., szombat
2014. január 16., csütörtök
Mindig álljatok készen
Jézusom, hiszem, hogy itt vagy velem, de erősítsd hitemet!
Kérlek segíts belépnem Szíved szentélyébe ebben az imában!
Remélek benned, mert Te vagy az én biztonságom, kérlek, erősítsd a beléd vetett bizalmamat és tágítsd ki szívemet az igazi szeretetre!
Szeretlek téged! Ámen
2013. december 25., szerda
A fény csak belőled árad
A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk.
Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé.
Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.
Boldog Kalkuttai Teréz
2013. december 24., kedd
Azon a csendes éjszakán
Azon a csendes éjszakán,
amikor mindenki Őrá vár
nyisd meg a szíved és szeress.
Haragod nyomban múljon el,
békéje árasszon végre el
és imádd Őt, az új királyt!
Dicsőség a magasságban Istennek!
Békesség a jó szándékú embernek!
Megszületett, köztünk van, velünk él,
s velünk marad most már ezentúl, mindörökké.
Pólyában csöppnyi kisded,
Ő váltja meg majd életed,
hát nyisd meg a szíved és szeresd!
A haragon győz majd a szelíd szó,
mit elhoz közénk a megváltó.
Dicsérjük Istenünk, Szent Fiad!
2013. december 23., hétfő
Az ima nem egy felmondott szöveg

Jézusnál az ima
nem egy felmondott szöveg,
hanem ráhangolódás
az Atya jelenlétére, szándékára.
Az egység átélése.
2013. december 22., vasárnap
Hála ima
Urunk, szentséges Atyánk, te őrizted meg az áteredő
bűn minden szennyétől a Boldogságos Szűz Máriát,
a te határtalan kegyelmed tette méltóvá, hogy Fiad e
világra szülessék általa, és Mária jelezze, milyen lesz
majd az Egyház. Fiad szépséges jegyese, ránc és
szeplő nélkül. Te azt adtad nekünk e tiszta Szűz révén,
ki ártatlan Bárányként elveszi a világ bűneit.
Adjon az Úr nekünk engedelmes és hűséges szívet,
hogy mi a magunk helyén és szolgálatában
megállhassunk, és dicsőíthessük az Ő nevét minden
kegyelméért! Ámen.
2013. december 8., vasárnap
Íme, miért imádkozott Jézus, amikor másokért közben járt:
— Ismerjék meg Istent és az Igéjét egyre jobban és bensőségesebben (Jn 17:2-3, 17, 19).
— Isten őrizze meg őket a világtól, az elbukástól, a Sátántól és a hamis tanításoktól (Jn 17:6, 11, 14-17).
— Folyamatosan tapasztalják és éljék meg a Jézusban való örömöt (Jn 17:13).
— Legyenek szentek a cselekedeteikben, gondolataikban és jellemükben (Jn 17:17).
— Legyenek egyek a közösségben és célokban, ahogy ebben az Atya és a Fiú példát mutat (Jn 17:11, 21-22).
— Vezessenek másokat is oda Krisztushoz (Jn 17:21, 23).
— Tartsanak ki a hitben, és végül legyenek Jézussal az ő országában (Jn 17:24).
— Továbbra is folyamatosan Isten szeretetében és jelenlétében éljenek (Jn 17:26).
Sok-sok imakérése lehet egy embernek, akiért imádkozunk (pl. családi körülmények, kísértések, betegség stb.) — és helyénvaló ezekért is imádkozni. De ha valóban hatékonyan szeretnénk másokért közben járni, akkor tanuljunk Jézustól, és imádkozzunk a fenti nyolc területért. Így valóban a hasznára lehetünk annak, akiért imádkozunk.
Forrás: talita.hu
2013. október 2., szerda
Az alázatos imája áthatol a felhőkön
Jézus egész élete egy alázatról szóló tanítás. Ő, aki Isten, először emberré lett Szűz Mária méhében, majd kenyérré az Eucharisztiában, végül pedig "semmivé" a kereszten.
Ezt mondta: "Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű" (Mt 11,29). A lábmosáskor pedig Ő, a Mester, lehajolt, hogy a legmegalázóbb szolgai munkát végezze. A kicsinyeket állította példaképül, és szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Végezetül engedte, hogy keresztre feszítsék; megsemmisült testben és lélekben azért, hogy megszerezze nekünk a Mennyországot.
És miért történt mindez így? Mi ösztönözte erre Isten Fiát?
Nem tett mást, mint kinyilatkoztatta nekünk az Atyával való kapcsolatát, azt, hogy milyen a szentháromságos szeretet: kölcsönös "semmivé válás" szeretetből, egymásnak való állandó önátadás.
Jézus az emberiséget a szentháromságos szeretettel árasztotta el, amelynek akkor adta legnagyobb bizonyítékát, amikor szenvedése és halála által teljes mértékben odaajándékozta önmagát.
Isten ezzel mutatta meg hatalmát, mely a gyengeségben nyilvánul meg. Szeretete olyan, ami felemeli a világot, azáltal hogy az utolsó helyre, a teremtés legalsó lépcsőfokára teszi saját magát.
Az az ember alázatos igazán, aki Jézus példája szerint semmivé tud válni mások iránti szeretetből; aki Isten elé tud állni úgy, hogy teljesen kész az Ő akaratát teljesíteni; aki annyira üres tud lenni, hogy egészen Jézus él benne.Az ilyen ember imája valóban meghallgatásra talál, mert amikor kimondja ezt a szót: "Abba, Atya", már többé nem ő imádkozik; és mivel a Szentlélek az, aki ajkára adja a szót, imája elnyeri mindazt, amit kér.
Jézus életének csúcsa az volt, amikor "hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált" (Zsid 5,7-8), mert imája tele volt az Atya akarata iránti engedelmességgel, a teljes ráhagyatkozással.
Ez az az imádság, mely áthatol a felhőkön és Isten szívéig ér: a gyermek imája ez, aki felülemelkedik önnön esendőségén, hogy bizalommal az Atya karjaiba vesse magát.
Chiara Lubich
2013. szeptember 25., szerda
Ha ilyen a szolga...
"Ha valaki megkérdezné tőlem, miért vagyok szelíd és jó, azt kell mondanom, mert egy Olyan Jónak vagyok a szolgája, Aki jobb, mint én. Ha tudnátok, milyen jó az én Mesterem, Jézus!
Szeretnék annyira jó lenni, hogy ezt mondják az emberek:"
2013. szeptember 16., hétfő
Gyógyító beszélgetés
Tanácsadás helyett értő hallgatás
Egyik kedvenc bibliai történetem az emmausi tanítványoké. Csodálom Jézus türelmét, ahogy a szomorú, a feltámadást elfogadni nem tudó, összezavarodott tanítványokat először kérdezi, aztán meghallgatja, utána pedig szépen rávezeti őket arra, hogy valóban feltámadt. Majd Emmausban megtöri a kenyeret, ezzel végső bizonyosságot adva nekik.
Megtehette volna, hogy egyből odamegy hozzájuk, leleplezi magát, a tanítványok felismerik, elhiszik, hogy feltámadt és mennek is vissza Jeruzsálembe. Nem lett volna szükség az egész beszélgetésre, gyalogútra. Rengeteg időt és fáradságot spórolhattak volna meg maguknak.
Jézus fontosnak tartotta az Emmausba vezető utat. A tanítványoknak szükséges volt, hogy Jézus rávezesse őket, elkísérje őket a végső felismerésig. Így lett hitük önmagukkal és kételyeikkel megküzdött, valódi húsvéti hit. Ha készen kaptak volna egy jelenést, egy dicsőségesen feltámadt, ragyogó arcú Jézust, akkor egyből hisznek, de ez a hit kívülről, élményből táplálkozó lett volna.
A megtett út végére a tanítványok mély szomorúságából öröm lesz. A kétely, összezavarodottság biztos hitté alakul bennük. Ezért volt szükség az útra, Jézus ezért nem zárta rövidre ezt a történetet, hanem együtt haladt a tanítványokkal, az ő tempójukban, és kísérte őket Emmausig.
Isidor Baumgartner Pásztorálpszichológia című művében ennél sokkal részletesebben és mélyebben kifejti az emmausi út lelkigondozói aspektusát. A lényeg, a kísérés, azonban ebben a pár sorban is megragadható. Jézus emberekkel való kommunikációja a legtöbb esetben nem direkt volt. Nem egyértelműen megmondta, mi fekete és fehér, miben, illetve kiben kell hinni. Jézus példázatokat használt, a beszélgetéseiben elvárta, hogy a beszélgetőpartner dolgozzon önmagával, küzdjön a válaszért, a megoldásért. Arra ösztönzött, hogy a másik maga jöjjön rá a megoldásra, illetve hagyta, hogy a saját tempójában haladjon, nem sürgette, siettette.
A segítő beszélgetés, lelkigondozás lényege ebben a jézusi magatartásban, kommunikációban rejlik. Nem megoldást kínálok a másiknak, nem megmondom neki, mire van szüksége, mi a megfelelő megoldási mechanizmus számára, hanem kísérem, támogatom, segítem, hogy ő maga jusson el a felismerésre és a döntésre.
Ez a fajta kísérés nehéz, mert mindannyian arra vagyunk berendezkedve, hogy gyors válaszokat akarunk kapni és gyors válaszokat akarunk adni. Ahogy a fájdalomcsillapítótól gyors, szinte azonnali hatást várunk, úgy várjuk életünk nehézségeire, problémáira is a megoldást. Azonban a gyors megoldáskeresés lelki nehézségeinkben nem biztos, hogy jó irányba mutat. A megküzdött, személyes döntés többet ér a más által kínált megoldási stratégiánál.
A segítő beszélgetés kulcsa a másikra való érzékenységben rejlik. Minél inkább képes vagyok ráhangolódni a másik érzéseire, élethelyzetére, nehézségre, annál jobban tudom kísérni, segíteni, annál jobb visszajelzést tudok adni, annál inkább az ő tempójában tudok haladni.
Beszélgetéseinkben megszoktuk, hogy hamar a másik szavába vágunk, magunkhoz akarjuk ragadni a szót, mert azt gondoljuk, saját mondanivalónk fontosabb. Vagy csak egyszerűen nincs türelmünk a beszélgetéshez, nem érünk rá igazán párbeszédet folytatni. A segítő beszélgetés ennek pontosan az ellentettje. Képes vagyok akár egy órán keresztül is hallgatni és a másiknak teret adni, rá figyelni, őt helyezni a középpontba. Nem az én mondandóm a fontos, hanem az, amit ő mond. Még akkor is, ha nem tudok egyetérteni vele. Ahogy Jézus is tudta, hogy az emmausi tanítványok szomorúsága felesleges és rosszul gondolják, hogy Jézus halott. Mégis végighallgatta őket türelemmel, mert fontos volt számára, hogy a tanítványok kiönthessék a szívüket.A meghallgatás, a másikra való érzékenység képes olyan intim és spirituális teret létrehozni, amelyben a segítséget kérő gyógyulhat. Ahogy az emmausi tanítványok felismerésének fontos része volt, hogy saját keserűségükről tudjanak beszélni, úgy a segítő beszélgetésben is fontos gyógyító szerepe van a probléma elmondásának, a negatív érzések feltárásának. A gyógyulás mindig a seb feltárásával kezdődik.
A gyógyító beszélgetésben a legnagyobb szerepe a meghallgatásnak van, mégis fontos, hogy a segítő szavakkal is támogassa, bátorítsa, kísérje a segítséget kérőt. Így válik igazán párbeszéddé a segítő beszélgetés, és a meghallgatás után a segítséget kérő is jobban tud figyelni mindarra, amit a másik mond.
Az emmausi történet csúcspontja a kenyér megtörése. A gyógyító beszélgetésnek igazán akkor van értelme és hatása, ha a Szentlélek jelen van – még akkor is, ha a segítséget kérő nem hisz Istenben. Minden alkalommal maga Isten az, aki meghallgat, aki figyel a sebzett emberre, aki segíti a válaszkeresésben, a döntés meghozásában. Ettől válik igazán gyógyítóvá a segítő beszélgetés.
Forrás: Parókia.hu
2013. július 2., kedd
Szeretnék Jézus kedvében járni
Isten megtapasztalására vágysz?
Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:

de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "
Isten mindig meghallgat
Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!
Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.
Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.
Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.
Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.
És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:
Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!
Krisztus, hozzád tartozom;
Krisztus a Tiéd vagyok.
(Roger testvér)
Szabadító ima
Ima a Szent Vér erejében
Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.
Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.
Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.
Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.
Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.














