A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kereszt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kereszt. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. március 28., szombat

A penitencia királya


Elmélkedés
Keresztút. 
A penitencia királya

Teljes bíbordíszben, koronával fején, jogarral kezében, kísérettel lép föl s vonul el a keresztúton a penitencia királya. Aki ezt megérti, sírni kezd, - aki elindul nyomában nem győzi tisztára mosni lelkét.

Jézus alázatba s szenvedésbe öltözve eleget tesz bűneinkért; mélyebben fölfogva bűneimért.
Mert akit a penitencia kegyelme megérint, annak szemei előtt a passió izgalmas jeleneteinek alakjai szétfoszlanak, a zaj elcsitul, Jeruzsálem környéke puszta lesz, a két lator keresztje eltűnik s a lélek magára marad Jézusával.
Keresztje előtt térdelek, vérének csepegését hallom, összes kínja lelkemre borul; megnyitja ajkait s kérdi: "Ember, mit tettél?" S öntudatom feleli s az egész világnak kiáltja: Vétkeztem! Bűneimet senkivel meg nem oszthatom, értük mások könnyeit föl nem ajánlom; hisz úgy állok itt, mintha az egész világban én magam volnék, mintha nem volna anyám, atyám, barátom! Ezek tényleg most számba nem kerülnek; mert nekem, nekem magamnak kell penitenciát tartanom!


De a penitencia érzése tüzesebb s mélyebb; azt az az öntudat, hogy vétkeztem, nem jellemzi eléggé. Jézus, miután kérdőre vont, magára veszi bűneimet; megrémülve kérdezem: Mit akarsz Uram? Hová mész? "Kereszthalálba", feleli. Én voltam a bűnös, de a penitenciát az Úr Jézus tartotta meg helyettem s meghalt értem. Értem halt meg. Ne mondd, hogy sokakért halt meg. Minden virág a földön azt mondhatja: A nap értem van az égen. Belőle, általa élek. Úgy az Úr Jézus értem szenved; értem gyullad ki a lelke vérvörösen. S azt mondják a szentek: Értem, értem halt meg, ezt mondja a Szent Szűz a maga módja szerint; ezt mondom én is: Értem, értem szenved; úgy szeret, hogy értem halt meg!
 Erőszakos, szenvedélyes bánattá válik szeretetem, ha hozzágondolom, hogy hol volnék nélküle. Bűnben születtem; ha jogról van szó, nincs a kegyelemre nagyobb jogom, mint a kannibál négereknek! Örvényből, poklokból emel ki minket Jézus megváltó szeretete. Ha az Úr nem könyörül rajtunk – lettünk volna, mint Szodoma, és hasonlók volnánk Gomorrához. Azért karoljuk át a keresztet, bűnösök és szentek. Nem, nem szentek; itt nincsenek szentek; a kereszt alatt a ragyogó szentek is mind, mind elkárhozandó lelkek. Az Ő kegyelméből lettek szentek, lettek bűnbánó, lettek szerető lelkek! A kereszt alatt megszállja őket is méltatlanságuk érzete, nem találják helyüket. Zsákba öltöznek Jolánta, Margit, Kinga, Erzsébet: penitenciát tartanak és sírnak! Mindnyájan lelkek vagyunk, akikhez lehajolt a keresztre feszítettnek kegyelme s fölemelt minket.

(Prohászka Ottokár)

2013. július 2., kedd

Szeretnék Jézus kedvében járni

Mária, Égi Édesanyám! 
Szeretnék Jézus kedvében járni. Minek örülne? Már hallom is a választ: 
„Tegyetek meg mindent, amit  mond!” (Jn 2,5) 
A kánai menyegzőn Jézusra irányítottad figyelmünket. 
Ma is Őt kell figyelnem, hallgatnom és tenni, amit mond, életre váltani az Evangéliumot. 

Másik válaszod: 
„Íme az Úr szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint"” (Lk 1,38)
Segíts, hogy meghalljam, amikor Isten szól hozzám, 
és alkudozás nélkül merjem kimondani – örömmel – az Igen-t! 

Harmadik válaszod: „Jézus keresztje mellett ott állt anyja...” (Jn 19,25) 
Te a kereszt alatt is hűséges voltál. Segíts, hogy akkor se futamodjak meg, 
ha nehéz. 
Próbatételek, a különböző élethelyzetek, testi-lelki fájdalmak 
közepette veled összefogva maradjak Jézussal! 
Imádkozzál érettem, most és halálom óráján! Ámen.

2012. augusztus 31., péntek

Az én imakönyvem






Nem írták tudósok, nem rebegték szentek,
nincs benne szavaknak szép virága, selyme:
az én imakönyvem Krisztus szent Keresztje.

Nem tudom megunni, nem tudom letenni,
mélységes titoknak forrására leltem,
s be nem telik véle szomjúságos lelkem.

Itt a szentek kútja! Bőséges, patakzó,
élő vizek árja indul útra innét,
aki megízlelné: mindig újra innék.

Megállok előtte, mint akit igéznek,
gyökeret ver lassan messzejáró lábam,
karom is kitárul könyörgő imában.

És elindul bennem Szíve dobbanása,
enyém lesz a vágya, enyém szenvedése,
töviskoronája, az ostor verése.

Enyém lesz, enyém lesz a szent Kereszt fája,
s amíg megfeszítve rajta függ a lelkem,
úgy érzem, hogy nem én, de Krisztus él bennem.

Ámen


Szent-Gály Kata:
Árpád-házi szent Margit 

2012. június 19., kedd

A szeretet árvíz, tűzvész, sivatag, feladat

"szeretetünk legyen olyan, mint a sivatag.
Nem szabad, hogy csak az érzelmeken alapuljon.
Az igazi szeretet, akkor is szeret, ha nem érzi. Akkor is ha bennem szárazság van, akkor is ha már-már kiégtem a másik felé.
A szeretet nem pusztán érzelem.

Ha csak azokat szeretitek – mondta Jézus -, akik benneteket is szeretnek, nem vagytok különbek e világ embereinél. Jézus szeretete olyan volt, mint a sivatag. A végső elhagyatottságban, a végső ürességben, a kereszten is tudott szeretni. Sőt ekkor szeretett a legjobban, hiszen életét adta mindenkiért. Azokért is akik őt szerették, de azokért is akik őt keresztre szegezték.
A mi szeretetünk is ilyen sivatagi szeretet legyen, ne pusztán csak az érzelmeken alapuljon, ne válogasson.

A szeretet árvíz, amelynek nincs emberi gátja.
A szeretet tűzvész, amit nem lehet kioltani.
A szeretet sivatag, ami a legnehezebb pillanatban is képes a másikat szeretni.
A szeretet feladat, amit még ebben a pillanatban el kell kezdenem és soha nem szabad abbahagynom!"
Amen.

Forrás: Dr. Csertő J György O.P. : AZ IGAZSÁG MEGNYÍLT ÚTJÁN

2012. június 3., vasárnap

„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”


Egy hívő embernek derűsnek, bizakodónak, kiegyensúlyozottnak kellene lenni. Én hiszek, tapasztaltam is Isten végtelen szeretetét, mégis nagyon gyakran rosszkedvű, csüggedt vagyok. Mi a baj velem? Lehet ezen a rossz hangulaton úrrá lenni?

Ha rossz az általános hangulatom, mindent feketén látok. Mit teszünk?
Az első: megállapítjuk, hogy ez így van, jaj de kár.
A második: megnézem ezt a rossz hangulatot, elfogadom, és odaajándékozom a Szűzanyának a kegyelmi tőkébe. Azt mondom neki, hogy ez a rossz hangulat addig maradhat, ameddig Te akarod. Aki a kegyelmi tőke felé fordul, annak is mindig fájhat valami. Ez tény. De ténylegesen könnyebb az élete.
Ez egyfajta vértanúság. Lemondok a negatívumok „élvezetéről” azért, hogy szeretni tudjak. Mi már megszoktuk, hogy a szeretet fájhat. Ez a keresztényi életmód, mert nehézségeink felajánlásával együtt vagyunk Jézussal. Jézussal a keresztfán mondjuk: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”


2012. március 24., szombat

Keresztmisztika

 "Krisztust akarom megismerni és feltámadásának erejét, a szenvedéseiben való részvételt hozzá hasonulva a halálban, hogy eljuthassak a halálból való feltámadásra." Ámen Fil 3, 10-11



A keresztmisztika különlegesen hangsúlyozott krisztusmisztika, pontosabban szenvedésmisztika. Szent Pál alapozta meg (Gal 2,19; 6,17; 2Kor 4,10) és Krisztus követésének gyümölcse: a kereszt megtapasztalása, mely Krisztushoz, a vele való egyesülésre vezet.
    A kereszt misztikusai azok az emberek, akik a kereszt szemlélésében átadják át magukat Krisztusnak, és a maguk életét ehhez mérik: mit tettem Krisztusért, mit kell tennem érte? -- kérdezi Loyolai Szent Ignác. Avilai Szent Teréz ezt mondja: ,,Uram, ha mindezt miattam akartad szenvedni, mit szenvedek én miattad? ... Uram! hadd menjünk együtt! ... Ahova viszed a keresztet, oda akarom vinni veled!''
    Az elmúlt századok kereszt misztikusai a mai ember számára is a szenvedésben égô szeretet tanúi és azzal együtt a keresztény paradoxonnak, hogy a szenvedésbôl megismeréssé születhet.
    A szenvedésmisztika kiváló koraközépkori képviselôjének, Clairvaux-i Szent Bernátnak (1090-1153) ,,lényeges és legfontosabb filozófiája'' ez: ,,Jézust ismerni, mégpedig a megfeszítettet!''. Minden törekvése, hogy a memoria passionis Christi, 'Krisztus szenvedésének emlékezete' átjárja egész életünket és a szeretet válaszára késztessen. Az Egyház ,,látja a keresztjét hordozó egyszülött Fiút: látja a dicsôség megsebzett Urát... fához szögezve... lándzsával átdöfve...és végül odaadva szeretett lelkét barátaiért. Mindezt látja és a szeretet lándzsája átdöfi az Egyház szívét is.'' Egyik prédikációjában ezeket a szavakat adja Jézus ajkára: ,,Neked adom egész életemet, és ráadásként adom halálomat, feltámadásomat. És mindezt azért, hogy életem életedet tanítsa, halálom halálodat megsemmisítse és feltámadásom a tiédet megelôzze.'' -- Krisztus számára nem példakép csupán az élet konkrét helyzeteiben és szenvedéseiben: a Hozzá hasonulás azonossággá, folyamatosan élt sorsközösséggé válik. A gyakran ábrázolt pillanat, melyben a Megfeszített lehajol a keresztrôl és átöleli az elôtte térdelô Bernátot, a szent keresztmisztikájának beszédes képe.
    Assisi Szent Ferenc olyan fokon egyesült a szenvedô Krisztussal, hogy halála elôtt két évvel, 1224-ben Alverno-hegyi látomásában megkapta a ,,stigmákat'': mintegy megpecsételve krisztushasonlóságát láthatóvá váltak testében a sebhelyek.
    A német misztika (XIII--XIV. sz.) képviselôiként elsôsorban a nôk merültek el Krisztus szenvedésében és halálában, s fedezték fel az együttszenvedésben a misztikus egyesülés útját. Mindnyájan Clairvaux-i Szent Bernát hatása és a domonkosok lelki vezetése alatt álltak.
    Magdeburg Mechtild (1210-82) Szent Domonkos szabályzata szerint beginaként élt: a szenvedés belsô átélése vezette Isten távollétének megismeréséhez. A kereszthordozás számára a bűnös világ gyűlölete a lelkében, és a kereszt hordozása testében. Hallja Krisztus szavát: ,,Keresztedet a bűnök gyűlöletével kell hordoznod... szeretettôl megsebesítve szent állhatatossággal kell meghalnod a kereszten, szívedet az állandó egyesülés (Istennel) járja majd át''.
    A domonkos apácák misztikája a XIV. században az apácaéletrajzok tanúsága szerint a szegénységi mozgalom újjáéledésébôl és a karizmatikus jámborságból fakadt. A Megfeszítettre tekintve magyarázzák ezek az apácák mélységesen mély bűnbánatban a maguk szenvedését mint a világgal szakítás, és a maguk akaratának megsemmítése jelét. Önmaguk kiüresítésének folyamata Krisztus szenvedésének átélésével a hozzá hasonulás feltétele. Az együttszenvedésben megnyilvánuló szeretet ereje átalakítja a szeretô lelket azzá, akit szeret -- tanítja Szent Bernát.
    A német misztika három nagy képviselôje (Eckhart, Tauler, Seuse) közül csak Heinrich Seusenél (kb. 1295-366) található kifejezett szenvedésmisztika. Szerinte az ember minden elképzelhetô szenvedésének értelme az, hogy általa Krisztus szenvedésének mélyebb megértéséhez jut. Így az emberi szenvedés együttszenvedés lesz az Úrral, akinek szenvedés- állomásai a maguk konkrétságában átélhetôk. Az Istentôl küldött és az ember által elfogadott szenvedés Seuse szerint az isteni kiválasztottság jele éppúgy, mint Isten Fiának szenvedése az Isten kegyelemmel teljes szeretetének jele.
    Loyolai Szent Ignác (1491-1556) a La Storta-i látomásában felismeri kívánságának jóváhagyását, mely arra irányult, hogy eggyé legyen Krisztussal, s vele együtt az Atya nagyobb dicsôségére dolgozhasson és szenvedhessen. ,,Úgy tűnt: Krisztust látja kereszttel a vállán és mellette az örök Atyát, aki így szólt hozzá: 'azt akarom, hogy fogadd szolgáddá'. Jézus magához fogadta és így szólt: 'Akarom, hogy nekünk szolgálj!'''
    Keresztes Szent János (1541-91) már rendi nevének megválasztásával is azt akarta kifejezni, hogy szándéka Jézus szenvedésében osztozni. ,,Ne keresd Krisztust a kereszt nélkül!'' -- ,,Hogy a megfeszített Krisztus képe belénk íródjon'', az embernek mindentôl meg kell szabadulnia, ami szabadságát korlátozza. Isten úgy akarja felismerni az emberben Fiának képét mint szeretetének és halálának gyümölcsét (vö. Róm 8,39). János -- súlyos lelki szenvedései mellett -- elragadtatásai közben a testi fájdalmakat is érezte. Amikor egy ilyen látomás után megkérdezte Jézus, hogy mi a legnagyobb kívánsága, így válaszolt: ,,miattad szenvedni és megvettetni''.
    Edith Stein, zsidó származású kármelita szerzetesnô a kolostorban a Keresztrôl nevezett Terézia Benedikta nevet választotta. ,,A kereszt alatt értettem meg Isten népének tragédiáját, ami akkor már kezdett kirajzolódni. Úgy gondoltam, hogy akik megértik, hogy ez Krisztus keresztje, azoknak mindenki nevében magukra kell venni.'' A zsidó nép szenvedéseit és Krisztus keresztjét Terézia Benedikta együtt és egy valóságnak látja. Hivatásának tartja, hogy vállalja ezt a keresztet, vagyis önként fogadja azt, amit rákényszerítettek. A helyettesítés gondolata jellemzi szenvedôkészségét: ,,mindenki nevében''. Meg volt gyôzôdve a helyettesítô szenvedés hatalmáról, amely részesedés Krisztus saját népéért viselt szenvedésében, ,,...Németország megmentéséért, a világbékéért'' (felajánló imádságából). Letartóztatásáig dolgozott Keresztes Szent Jánosról írt tanulmányán, amit A kereszt tudományának nevezett. Erre utal az echti kármelben halála után megtalált jegyzet: ,,Mindennel megbékélek. A kereszt tudományát ('scientia crucis') csak úgy szerezhetjük meg, ha a kereszt gyötrelmeit valóban érezzük. Errôl az elsô pillanattól kezdve meg voltam gyôzôdve és szívbôl imádkoztam: 'ave crux, spes unica' (üdvözlégy szent kereszt, egyetlen reményünk!)''. A kereszt ,,szíves'' vállalása vezette Terézia Benedikta nôvért a titok belsô ismeretéhez és ahhoz, hogy higgadtan fogadja a biztos megsemmisülés borzalmait. Ô és korunk más hitvallói (pl. Szent Maximilián Kolbe) bizonyítják, hogy a ,,kereszt misztikája'' a holocaust századában is lehetséges.
    Gemma Hinricher
    --> fölemelkedés, krisztuskapcsolat, misztika, részesedés, stigma, szenvedésmisztika, szeretet

2011. január 3., hétfő

KERESZT az imádságban

KERESZT AZ IMÁDSÁGBAN 





Nagyon gyakran úgy gondolunk a keresztre, mint valamire, amin át kell jutnunk; pedig azért megyünk át rajta, hogy belejussunk.

A kereszt egyetlen dolgot állít elénk - teljes és végleges eggyé válást az Úr Jézus Krisztussal és ez az egység semmi másban nem ábrázolódik ki jobban, mint az imádságban.

"Jól tudja a ti mennyei Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle" (Mt 6,8).

- Hát akkor miért kérünk?

Az imádság eszménye nem az, hogy feleleteket várunk rá Istentől, hanem az imádságban teljesen eggyé leszünk vele.

Ha azért imádkozunk csak, hogy feleletet kapjunk, akkor könnyen megsértődünk, ha nem felel.

Pedig mindig felel, de nem mindig olyan módon, ahogyan várjuk és szellemi gőgünk visszautasítja, hogy eggyé legyünk Urunkkal az imádságban.

Nem azért vagyunk itt, hogy bizonyítsuk: Isten felel az imádságra, hanem azért, hogy élő tanúbizonyságai legyünk Isten kegyelmének.

"Nem mondom nektek, hogy én kérni fogom az Atyát értetek, mert maga az Atya szeret titeket" (26-27).

Olyan bensőségesen bízol-e benne, hogy imaéleted egyetlen magyarázata az Úr Jézus Krisztus imaélete?

Urunk helyettes életét a valóságban is éled-e már?

"Azon a napon" olyan tökéletesen eggyé leszel az Úr Jézussal, hogy nem lesz többé semmi, ami téged tőle elválasztana.

Amikor úgy látszik, hogy imádságaid nem hallgattatnak meg, őrizkedj attól, hogy más embert okolj.


Ez mindig az ördög csapdája.

Az igazi okot abban találod meg,
hogy téged akar valamire megtanítani,
nem más valakit.  

Oswald Chambers
   "Azon a napon az én nevemben kértek majd" (Jn 16,26).  
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Isten megtapasztalására vágysz?

Gyorsan eszünk, gyorsan utazunk, gyorsan imádkozunk. Pedig az ima - a szemlélődő imádság - lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel kommunikáljunk, azzal az Istennel, akiről annyiszor megfeledkezünk.

Mielőtt eljutnánk a szemlélődő imádsághoz, tegyünk fel néhány kérdést magunknak:

- Milyen gyakran imádkozom?
- Hogyan imádkozzam?
- Mit jelent számomra, hogy Istent Abba atyámnak szólíthatom?
- Milyen szavakat használok leggyakrabban Isten neve helyett?
- Úgy gondolkodom Róla, mint az én Atyám?

Olvassuk el újra a következő igeverseket: (Máté 6:9) (Máté 07:11) (Máté 06:32) (Lk 12,32) (Jn 14:18) (Róma 8:14-16) (Galata 4:6)

- Tapasztaltam már, hogy a Szentlélek segít imádkozni?
- Kértem valaha Tőle segítséget?
- Szilárdan elhatároztam már, hogy naponta imádkozom, bármennyi akadály is közbejön?

.............................................................................................

Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:




------------------------------------------------------




" Add, hogy imámban ne kérjek semmit,
de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "

Pilinszky János

Isten mindig meghallgat



Imádság
Az ember erős elhatározással fogjon hozzá a belső imához. Ne hallgassatok senkire aki más utat mutat nektek. Elmélkedésteket olyan imára alapítsátok amely az Úr ajkáról maradt ránk. (Miatyánk)

Az ember mielőtt imádkozni kezd, gondolja el, hogy ő kicsoda, s miképpen kell Istennel szemben viselkedni. Ki az Istenember, ki az Atyja, micsoda az a kincs, amit nekem igér, milyen a természete, mivel tudnék a kedvében járni, mi okoz neki örömet, miben kell megváltoznom, hogy az én természetem megfeleljen az övének? (Erre kell törekednie a nőnek is, ha boldog akar lenni a házaséletben)

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja - részletek

Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!



Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.

Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.

Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.

Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.

És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:

Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!

Krisztus, hozzád tartozom;

Krisztus a Tiéd vagyok.

(Roger testvér)








"Ne aggodalmaskodjatok hát,
és ne kérdezgessétek:
Mit eszünk, mit iszunk?
Ezeket a pogányok keresik.
Mennyei Atyátok tudja,
hogy ezekre szükségetek van.
Ezért ti elsősorban az Isten országát
és annak igazságát keressétek,
s ezeket mind megkapjátok hozzá!"

(Máté evangéliuma 6, 31-33)




Aki Istent ismeri, az nemcsak az ég és a csillagok láttára, hanem egy fűszál vagy bármely jelentéktelen dolog szemlélése által is azonnal fel tud emelkedni Isten szeretetéhez." (Loyolai Szent Ignác)
"Amikor az ember imádkozik, akkor Jézus Krisztushoz fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítséget kér, majd belemerül a Szentírásba, és tanul életéből. Hagyja magára hatni mindazt, amit Krisztus mondott, és megpróbálja összevetni azt a saját életével. Így talál egyet-mást, amit megjavíthatna, hogy mindennapjai jobban összhangba kerüljenek Jézuséval. Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája. Amikor ez lecsengett, és valaki még imában akar maradni, akkor rendszerint lecsendesedik, és sok szó nélkül, egyszerűen ott marad Jézus Krisztus előtt, és meghitt figyelemben, szerető tekintettel az ő jelenlétében időzik. Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Ha már tényleg megnyíltak egymás előtt, és mindent elmondtak, ha már semmi sem zavarja az összhangot közöttük, akkor egy ideig még csendben maradnak. Ez még jobban elmélyíti a kapcsolatukat. A Jézus Krisztussal való meghitt együttlétet nevezzük szemlélődő imának."

Jálics Ferenc
jezsuita atya

Szabadító ima

Ima a Szent Vér erejében

Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.

Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.

Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.

Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.

Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.

Forrás: HAGIOSZ

Könyvjelző

137 (1) 1890 (1) 5×111 cm. Budapest (1) A lélek kiáltásai Istenhez (1) Abba (1) add Uram (1) Advent (11) Adventi (4) Ágoston (1) akaratod (1) Akarom (1) alázat (2) alázatos (1) áldás (10) Áldjátok az Urat (1) áldjon (1) áldott (4) áldott közösség (1) áldozás (1) Allen G White (1) álmunk (1) angyal (2) angyalok (4) aranymondás (1) Aranyszájú Szent János (1) Ároni áldás (1) árvíz (1) Assisi Szent Ferenc (4) asztali áldás (5) Atya (9) Atyám (3) Atyánk (1) Ave Maria (1) Avilai Szent Teréz (12) Avilai Teréz imája (4) bárány (2) Barsi Balázs (1) bátorság (1) béke (3) békesség (7) belső út (1) belső várkastély (1) Bergoglio (1) Bertie Brits (1) betegekért (1) Betlehem (4) Biblia (3) Bibliát (1) bizalom (2) Bodrog Miklós (1) boldog (1) boldog mondások (1) boldogság (1) Boulad (1) böjt (4) Böjte Csaba (5) Böjte Mihály (2) böjtölés (1) buék (1) bűn (7) bűnbánat (4) bűnbánat. (1) Cecília (1) Charles Capps (1) Charles de Foucauld imája (1) chat (1) Chiara Lubich (2) Cornelia von Putnocky (1) Credo (1) Cruz (1) csend (6) csésze (1) csillag (1) Csiszér László (1) csoda (2) csodák (1) csodás érem (1) Csók István: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Úrvacsora). Olaj (1) dal (1) dalok (1) Dennis Walker (1) Deo Gratias (1) dicséret (1) Dicsérlek (3) dicsőítések (4) dicsőség Istennek (1) dicsőségét (2) Dióssy Iván (1) düh (1) ég és föld (1) egyedül (1) egyház (2) egyszerűség (2) együttérzés (1) élet (3) életszentség (1) életünk (1) ellenség (1) elmélkedés (3) élő hit (2) ember (1) Emmanuel (1) Emmausi tanítványok (1) énekes füzetek (1) Énkek éneke (1) értelmem (1) eskü (1) esti ima (6) eucharistia (1) eucharisztia (2) Evangélium (1) evangelizáció (1) examen (1) Fausztina (1) felajánlás (1) felebarát (2) feltámadás (3) fény (6) Ferenc pápa (9) film (6) Fiú (3) Fleur du Carmel (1) fohász (9) fotó (1) főbűn (1) Füle Lajos (1) gazdagság (1) getszemáni (1) glória (1) Golgota (2) gondolkodni való (1) gyertya (1) gyógyító (1) gyógyító Krisztus (1) gyógyulás (3) gyónás (2) Gyökössy (2) győztes élet (1) Gyuri naplója (3) hagyomány (1) hála (6) hálaima (1) halál (1) halpénz (1) hamvazószerda (1) hathatós ima (2) hazaérkezés (1) hazafelé (1) házasság (1) házi áldás (1) hészükhaszta (1) himnusz (2) hiszek (1) hit (17) hit éve (2) hitünk (1) húshagyó kedd (1) húsvét (4) húsvéti ünnep (1) hűség (1) hűségima (1) idézet (2) ige (8) ima (54) ima a gyermekekért (1) ima őrangyalhoz (1) ima szép halálért (1) ima útja (1) imádág (1) imádkozás (4) imádkozunk (2) imádkozzatok (3) Imádkozzunk (1) imádság (16) imaiskola (1) imakönyv (1) imamód (1) Indulj és menj (1) irgalmas (1) irgalmasság (2) irgalom (2) iskola (1) Isten (67) Isten anyja (1) Isten arca (1) Isten dicsőségére (1) Isten hangja (2) Isten igéje (2) Isten irgalma (1) Isten szava (1) Isten szent akarata (1) Istenem (3) Istenes Szent János (1) Istenhez (1) Isteni Szeretet (3) jászol (2) Jeges Mirjam (1) jel (1) Jeruzsálemi Szent Cirill (1) Jézus (64) Jézus élete (3) Jézus keresése (1) Jézus követése (1) Jézus Krisztus (4) Jézus szíve (1) Jézus születése (1) jó pásztor (1) Josip Loncar (2) Joyce Meyer (2) Jöjj Szentlélek (1) jöjjön el a te országod (1) karácsony (12) Kármel (1) karmelita (3) kávé (1) kegyelem (6) kényelem (1) kenyértörés (1) képmeditáció (2) kereszt (7) keresztelés (1) keresztény (2) kereszténység (2) Keresztes Szent János (2) keresztmisztika (1) keresztút (3) keresztvetés (1) kicsinység (1) kilenced (6) Kim Walker-Smith (1) kincs (2) királyság (1) Kis Szent Teréz (1) kísértések (2) kontemplatív (1) kották (1) könny (1) könyvek (1) közbenjárást kérő ima (1) közbenjáró ima (1) közbenjáró imádság (2) közösség (2) Krisztus (16) Krisztus követése (1) Krisztushordozó (1) küldetés (1) La Salette (1) lágy erények (1) latinul (1) látomás (1) Laudate Dominum (1) lélek (3) lélek ima (1) lélekerősítő levelek (1) lelked (1) lelkemet (2) lelki áldozás (1) lelkigondozás (1) lelkigyakorlat (5) lelkiismeret (4) lelkiismeret vizsgálat (3) lelkivezetés (1) lelkület (1) litánia (2) Lourdes (1) ltsz.: 1653. (1) Magyar Nemzeti Galéria (1) Mária (2) Marie (1) Medjugorje (1) megérint (1) megszólás (1) megtérés (4) Megváltó (5) megváltottalak (1) menny (2) mennyei Atya (1) Mennyország (2) Mester (3) Miatyánk (4) Miatyánk latinul (1) mikor imádkozzunk (2) mindenszentek (1) Mindenszentek litániája (1) misztika (2) misztikus imádság (1) mondd csak mit tennél (1) munka (1) nagyböjt (5) nagyfigyelmeztetés (1) napi 15 perc Istennel (1) napiremény (1) Natália nővér (1) Néri Szent Fülöp (2) Newman breviárium (1) Ninive (1) Nouwen (1) nőnap (1) nyelvima (1) nyugalom (1) oltalom (1) Oltáriszentség (2) önéletrajz (3) önfelajánlás (1) önismeret (1) önmagam (2) öregek (1) Őri István (1) örök (1) örök élet (2) öröm (5) örömhír (1) pápa (1) pápai áldás (1) Pásztor (2) Pater noster (1) Paul_Washer (1) penitencia (2) Pilinszky (3) Pio (3) Pió atya (6) Pozsonyi Ágnes (1) prédikáció (1) próbák (2) próbatétel (1) próféciák (1) prótétai élmények (1) Pünkösd (5) rákos (1) reggeli ima (2) remény (2) Reményik Sándor (1) reménység (1) ritus (1) római katolikus (2) rotate (1) rózsafüzér (5) rózsafüzér imádkozása (2) röpima (1) skapuláré (3) Slachta Margit (1) Spirituális olvasás (1) Spiritualitás (1) spiritus sancti (1) Spurgeon (1) Szeged (1) szemlélés (1) szemlélődés (4) szent (2) Szent Ágoston (3) Szent Bonaventura (1) Szent Fausztina (1) Szent Illés (1) Szent Katalin (1) szent kenet (1) Szent Mihály ima (1) Szent Patrik (1) Szent Péter (1) Szent Rita (2) Szentcsalád (1) szentek (3) szenteste (1) Szentháromság (2) Szentírás (3) Szentlélek (11) Szentlélek ajándéka (2) szentmise (9) szentmise latinul (1) szentség a hétköznapokban (1) szentséges éj (1) szentségimádás (1) szenvedés (1) szeplőtelen fogantatás (1) Szerafim atya (1) szerelmes (1) szeret Isten (1) szeretet (30) szeretet békesség (1) szeretlek (1) szerzetes (1) szív (9) szív imája (1) szőlőtő (1) szűk kapu (1) Szűz Mária (10) Szűz Mária mennybevétele (1) Szűzanya (3) Szűzanya. szeretet (1) Taizé (1) találkozás (3) tanúságtételek (1) társaság (1) társra várva (1) templom (2) Teremtő erő (1) Teréz anya (4) Thomas Merton (1) titok (1) tized (1) tízszemes (1) Tolsztoj (1) torinói lepel (1) Tökéletesség útja (2) tölts időt Istennel (1) tövis (1) Trausch Liza (1) Túrmezei Erzsébet (3) türelem (2) új élet (1) Új Év (2) Új evangelizáció (2) újév (1) Úr (19) Úr hangja (1) Úr imádsága (1) Úr Jézus (1) Úr színe előtt (1) Uram (13) Uram Istenem (1) urbi et orbi (1) Úrjézus (1) úrvacsora (1) út (1) üdvösség (4) üdvözlégy (1) üdvözülés (1) ünnep (4) vágyakozás (1) válás (1) Varga László atya (1) Vász Jenő SJ (1) vászon (1) Vatikán (1) Vatikáni Rádió (1) Végtelen (1) Vianney Szent János (1) Victoria Osteen (1) videó (1) vigasz (1) világvégén (1) virágvasárnap (1) Vőlegény (1) Zakariás atya (1) zarándok (1) zarándoklat (1) zsolozsma (2)