Szent Teréz szerint: "Az imádság nem más, mint egy baráti kapcsolat, gyakori megosztás és együttlét kettesben azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket."
2014. március 16., vasárnap
Asztali áldás - Nagyböjtben
ÉTKEZÉS ELŐTT
Nemcsak kenyérrel él az ember
Hanem minden igével, mely Istentől való.
ÉTKEZÉS UTÁN
A Nagyböjt napjaiban tartsunk bűnbánatot.
Hogy elnyerjük az üdvösséget.
Ámen
2012. április 23., hétfő
Kilenced a Szeretet Királynőjéhez
Nyíljunk meg Isten élő Igéjének befogadására.
Ó, bűn nélkül fogantatott Szűz Mária, könyörögj érettünk, kik hozzád menekülünk; segíts minket, hogy méltón végezzük ezt az ájtatosságot!
.
Jöjj, Szentlélek, jöjj, hőn szeretett jegyesed, Mária Szeplőtelen Szívének hathatós közbenjárása által!
.
Édesanyánk, Szeretet Királynője!
Veled együtt akarjuk dicsőíteni és áldani a Szentháromságot, az Atyát, a Fiút és a Szentlelket, aki nekünk akart ajándékozni téged, mint édesanyánkat, és mint a kegyelem közvetítőjét! Hűtlenségünk ellenére mutasd meg nekünk örök szeretetedet és járj közben értünk, minden szükségünkért és nyomorúságunkért Szent Fiadnál. Ajándékozd nekünk a kegyelmet, hogy életvitelünk példájával más testvéreket is elvezethessünk Isten szeretetéhez és tanúsíthassuk számukra az Ő élő Szavát, hogy minden lélek megismerhesse az Ő nagyságát.
.
Kérünk téged, áldj meg minket, és velünk együtt minden embert a világon, különösen azokat, akik még nem ismerik Istent, vagy pedig ismerve őt, nem fogadják el szeretetét.
"Dicsőítsétek az Atyát!
Gyermekeim, aki ebben az időszakban a közelemben élt,
az felfedezte Isten szeretetének csodálatos világát, hogy annak teljességében éljen.
Szívemnek hatalmas vágya az, hogy szeretettel töltsem meg a világot;
ez akkor fog megtörténni, ha már minden gyermekem jobban bízik segítségemben
és az Atyától kapott hatalmamban. Béke lesz a világban, és igazságosság, de csak a szeretet által!
Mindannyiótokat magamhoz ölellek,
és nagy szeretetemet kiárasztom rátok azáltal, hogy megáldalak benneteket."(1996.3.25.)
1 Üdvözlégy
1 Dicsőség
Közbenjárásodban bízva, rád bízzuk lelkünket.
Kísérj el minket minden nap az Öröm Forrásához!
Ajándékozd nekünk az Üdvözítőt!
Szeretet Királynője, neked szenteljük magunkat!
Ámen.
Isten megtapasztalására vágysz?
Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:

de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "
Isten mindig meghallgat
Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!
Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.
Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.
Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.
Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.
És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:
Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!
Krisztus, hozzád tartozom;
Krisztus a Tiéd vagyok.
(Roger testvér)
Szabadító ima
Ima a Szent Vér erejében
Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.
Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.
Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.
Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.
Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.
