Olyan nincs, hogy naponta háromszor imádkozom tíz percet. Ez nem működik.
„Szüntelenül imádkozzatok!” (1Tessz 5,17) Teréz szerint az imádság létmód: stílus, ahogy élek. Ahogy a szőlővessző állandóan rajta van a szőlőtövön, úgy kapcsolódunk mi is Krisztushoz.
Nem más ez, mint imádság, állandó Isten-kapcsolat.
Teréz szép hasonlata szerint olyan az imádság, mint amikor az égő tűzre rőzsét dobnak: a tűznek állandóan égnie kell, a rőzse önmagában nem gyújtja meg, nem lobbantja lángra.
Mit tegyünk, hogy az imádság gyökeret verjen bennünk?
1. A Szentírás rendszeres olvasása
A cél: Isten szavát hallgatni, befogadni és továbbadni. Az Isten szava áthat, egészen átalakít. Napi 15 perc mindenkinek belefér. Kezdjük az evangéliumokkal!
2. A röpimák gyakorlása
Olyan ez, terézi hasonlattal élve, mint mikor az ember fölszántja szívét, és pici magokat vet, amelyek aztán nőni kezdenek.
3. Az „ajtónálló gyakorlat”:
Éberség, állandó készenlét a találkozásra.
„Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem.” (Jel 3,20) Éberen kell őrizni a szívünket,ott kell állni az ajtónál, készen a találkozásra. Minden pillanat Isten pillanata. Vagyis: minden pillanat az ítélet pillanata. Minden pillanat, amit kapunk, ajándék, nem pedig magától értetődő lehetőség. „Imádkozz, és tedd, amire jutottál!” – mondták a sivatagi atyák. Ha valamely cselekedet előtt nem tudunk imádkozni, nem tudjuk kimondani közben Jézus nevét, akkor azt ne tegyük meg.
Forrás
