Forrás: dr. Aczél László Zsongor
Szent Teréz szerint: "Az imádság nem más, mint egy baráti kapcsolat, gyakori megosztás és együttlét kettesben azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket."
2017. szeptember 20., szerda
„Hiszem, Uram, hogy itt vagy!”
Forrás: dr. Aczél László Zsongor
2014. február 17., hétfő
2014. január 16., csütörtök
Mindig álljatok készen
Jézusom, hiszem, hogy itt vagy velem, de erősítsd hitemet!
Kérlek segíts belépnem Szíved szentélyébe ebben az imában!
Remélek benned, mert Te vagy az én biztonságom, kérlek, erősítsd a beléd vetett bizalmamat és tágítsd ki szívemet az igazi szeretetre!
Szeretlek téged! Ámen
2013. július 14., vasárnap
Az engedelmességet megelőzi a szeretet
Az engedelmességet megelőzi a szeretet. Nem azzal bizonyítjuk Isten iránti szeretetünket, hogy megtartjuk parancsolatait, hanem azért tartjuk meg a parancsolatokat, mert előzőleg már megszerettük Jézust, s a szívünkben iránta munkálkodó szeretet tesz bennünket képessé arra, hogy eleget tegyünk a parancsolatok követelésének. A parancsolatokat nem elég ismerni, hanem azoknak meg kell elevenedniük tetteinken keresztül. Az igaz hit ugyanis nyugtalan természetű.
Minden esetben az ember Isten iránti szeretete csupán válaszreakció az Úr irántunk tanúsított szeretetére. Ő a kezdeményező, Ő az, aki előbb szeretett bennünket, s mi csupán erre a végtelen, mindent feláldozni tudó szeretetre válaszolhatunk. Ez a válasz pedig a parancsolatok megtartásában megmutatkozó engedelmesség.
Az engedelmesség nem a magunk erőlködésének az eredménye, hanem a Szentlélek munkájának gyümölcse bennünk (lásd: Galata 5:22). Az Istenhez fűződő igaz hit és szeretet azt eredményezi, hogy a keresztény ember élete összhangba kerül Istennek a Bibliában kinyilatkoztatott akaratával. Ha a hitünk nem ebbe az irányba visz bennünket, akkor hamis hittel rendelkezünk. Az igazi hit nyugtalan, munkálkodni akaró, Isten parancsolatait akarja véghezvinni, nem azért, hogy érdemeket szerezzen ezzel magának, hanem azért, mert egyszerűen ilyen a természete. Ne nyugodjunk addig, amíg ez az engedelmeskedni akaró, nyugtalan hit nem jelenik meg a szívünkben. Ápoljuk a kapcsolatot az Úr Jézussal naponta és kérjük tőle ezt a hitet. Ha őszintén kérjük, kétséget kizáróan meg is adja majd. ,,Kerestek majd engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem. Megtaláltok engem - ezt mondja az Úr..." (Jeremiás 29:13-14).
Forrás: reggeli dicséret
2013. április 12., péntek
Jó kérdés

Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?" (Mt 19,16). Ez igazán jó kérdés! Jól tesszük, ha mi is megkérdezzük: Mit kell tennem nekem az üdvösség érdekében? De talán az még fontosabb, hogy kihez fordulok ezzel a kérdésemmel, mert nem mindegy, hogy kitől várom a választ. Egyedül Jézus Krisztust érdemes megkérdezni az legfontosabbról, az üdvösségről, mert az örök élet igéi nála vannak.
Ha megtaláljuk Jézust, az ő tanítása és életpéldája megmutatja nekünk, hogyan ismerhetjük meg Isten velünk kapcsolatos szándékát és hogyan valósíthatjuk meg azt életünk során. A Jézusban való hit útján elindulva és ővele járva eljuthatunk mennyei Atyánkhoz.
Jézus azt kéri az őt kereső emberektől, hogy mindig a mennyei Atya tetszését keressék és legfőbb szándékuk az örök élet elnyerése legyen.
Urunk, Jézusunk, ments meg bennünket attól, hogy elforduljunk tőled, megfeledkezzünk gondviselésedről és a lelki értékekről, amelyeket neked köszönhetünk.
Taníts minket egyszerűségre és szegénységre, hogy mindig elégedettek legyünk azzal, amit adsz nekünk! Jézusunk, te légy a szívünk gazdagsága!
2013. március 29., péntek
Ahogy élünk
- Nem a jó cselekedetek visznek üdvösségre!
- Nem a hitünk visz üdvösségre!
- Egyedül az értünk meghalt és feltámadott Krisztus visz az üdvösségre!
- A meghalt és feltámadott Krisztushoz a hit kapcsol bennünket!
- A feltámadott Krisztus szeretete csak abban nyilvánulhat meg, ahogy élünk!
ÁMEN
2013. január 8., kedd
Hadd menjek, Istenem, mindig feléd
- Hadd menjek, Istenem, mindig feléd,
- Fájdalmak útjain mindig feléd!
- Ó, sok keresztje van, de ez az én utam,
- Mert hozzád visz, Uram, mindig feléd.
- Ha este száll reám, s csöndes helyen
- Álomra hajtanám fáradt fejem:
- Nem lesz, hol nyughatom, kő lesz a vánkosom,
- De álomszárnyakon szállok feléd.
- Szívemtől trónodig – mily szent csoda! –
- Mennyei grádicsok fényes sora.
- A szent angyalsereg mind nékem integet.
- Ó, Uram, hadd megyek én is feléd!
- Az álom s éj után kél újra fény,
- Új hittel a követ megáldom én.
- Templommá szentelem, hogy fájdalmas szívem,
- Uram, hozzád vigyem, mindig feléd!
Csillagvilágokat elhagyva már,- Elfáradt lelkem is hazatalál.
- Hozzád ha eljutok, lábadhoz roskadok,
- Ott majd megnyugodhatom örökre én!
- Adams F. Sára, 1841
az 1Móz 28,10-22 alapján.
2012. december 24., hétfő
Karácsony titka
Szükségünk van arra, hogy egy lépéssel tovább menjünk annál, hogy egyszerűen csak hiszünk Istenben. Hiszen sokan hisznek Benne, de nagyon kevesen hiszik el azt, hogy Isten olyan közel akar lenni hozzánk, hogy emberré lett. Hogy az ő szeretetében nem marad ott a távolban, hanem szolgál minket, hogy mi is szolgáljunk a szeretetben. Isten emberré lett, hogy mi istenivé lehessünk. Ez a karácsony titka.
2012. november 3., szombat
Hitünk kifejezése
Uram, Uram. Felismerni Jézust, mint Urat és Megváltót egyszerű azoknak, akik hisznek. ,,Akarod-e tudni, balga ember, hogy a hit tettek nélkül mennyire meddő?" (Jak 2,20)
Fontos, hogy tanúságot tegyünk hitünkről a munkában is. Nem elég elmenni a vasárnapi misére, Szentírást tenni a polcunkra és rózsafüzért akasztani a visszapillantó tükörre. A hit nem más, mint napi kapcsolat Krisztussal, ami a kényelmes, megszokott életünket teljesen felforgatja.,,Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: - Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát." (Mt 7,21)
Atya akaratát teljesíteni nem más, mint dolgozni azon, hogy napról-napra jobbak legyünk a felebaráti szeretet erényének gyakorlásában, hogy türelmesebbek legyünk és önzetlenebbül szolgáljunk másokat.
Ha valóban ki akarjuk fejezni hitünket, akkor teljesen oda kell adnunk magunkat. Az igaz hit nem hagyja, hogy önelégültek legyünk. Éreztem magam valaha elbizakodottnak azért, mert katolikus vagyok? Mert soha nem lepleztek le, amikor valami rosszat csináltam? Mert jó iskolába jártam? Krisztusba vetett hitemtől bűnös magabiztosságot, beképzeltséget érzek?
Vagy mindez arra késztet engem, hogy jobban szeressek másokat?
2012. október 17., szerda
"Hit és gyógyulás"
Felveszed, vagy elfogadod a keresztet?
Felvenni azt tudod amid még nincs, elfogadni pedig azt amid már van
2012. július 6., péntek
Élő hit ajándéka
"Az élő hit az eljövendő világot, Isten országát építő ember vére, mely betölti minden sejtünket, álmunkat, percünket. Az élő hit, mely akár a saját, vagy egyházunk, népünk, legmélyebb zsákutcájában is megleli az élő Istent, kinek kezét fogva útra kelhetünk, hogy tovább menjünk egy testvéribb világba.
A vér, ha nem áramlik, nem mozog, meghal; a hit mely nem kel útra, hogy a szeretet gyümölcseit teremje, megalvad és lehúz. Ahogyan oxigént, életet árasztva, adva árad a vér, áradjon bennünk Krisztus misztikus szívéből az élő hit, s bontakoztassa ki még jobban nagy családunkat a jóságra és a szeretetre."
Böjte Csaba ofm
2012. június 8., péntek
Reggeli fohász a keresztnél
Ragyogd be szívem sötétségét,
És adj nekem igaz hitet, biztos reményt,
És tökéletes szeretetet, érzéket és értelmet, Uram,
Hogy megtegyem a Te szent és igaz parancsodat! Ámen.
Assisi Szent Ferenc
2012. április 2., hétfő
Azért száll rátok ez az áldás
Forrás: Gyuri naplója
2011. december 7., szerda
Hit-aggodalom
1. A kereső hit a nehézségeken áttekint Jézusra, a győzelmes hit Jézuson át a nehézségekre.
2. A hit annyi, mint helyes gondolkozás Istenről.
3. Hinni annyit jelent, mint Isten szavának Igazat adni.
4. A hit az, ami szerint az emberek cselekszenek az életük idején, nem pedig az, amiről beszélnek a haláluk óráján. (Ruskin)
5. Hinni annyit jelent, mint Jézushoz jönni vakon és hinni, hogy szemünket megnyithatja. Hozzáfordulni szegényen, és hinni, hogy meggazdagíthat. Hozzámenni üresen és elfogadni, amivel megkínál, magunkat halálra ítéltnek tekinteni és Benne örök életet találni. Önigazságunkat kárnak ítélni, Jézust pedig bölcsességünk, igazságunk, szentségünk és megváltásunk gyanánt elfogadni. (Spurgeon)
6. Akik mindenből hisznek egy keveset, nem hisznek végül semmit. (Spurgeon)
7. A hit a gyengeségben megerősít, a szegénységben meggazdagít, és a halálban megelevenít. (Spurgeon)
2011. november 30., szerda
Adventi Útmutató Böjte Csabával (1)
2011. július 23., szombat
Találkozás Jézussal
2011. január 3., hétfő
Teréz anya imái
Adj időt a gondolatnak
Erőd forrása ez.
Adj időt az imának
A legnagyobb erő a Földön ez.
Adj időt a mosolynak
A lélek zenéje ez.
Adj időt a játéknak
Az örök ifjúság titka ez.
Adj időt a szeretetnek
s légy szeretett
Isten adománya ez.
Adj időt az adakozásnak
Önzésre nem juthat idő.
Adj időt az olvasásnak
A bölcsesség kútja ez.
Adj időt a barátságnak
A boldogság útja ez.
Adj időt a munkának
A siker ára ez.
Adj időt a szeretetnek
A Mennyek kulcsa ez.
A csend gyümölcse az ima.
Az ima gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a béke.
Ámen.
Isten megtapasztalására vágysz?
Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:

de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "
Isten mindig meghallgat
Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!
Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.
Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.
Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.
Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.
És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:
Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!
Krisztus, hozzád tartozom;
Krisztus a Tiéd vagyok.
(Roger testvér)
Szabadító ima
Ima a Szent Vér erejében
Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.
Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.
Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.
Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.
Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.










