"Azt szolgálom, aki a legerősebb!”
„Én vagyok az!” – hazudta rá az ördög.
Alkut kötöttek, s elszegődött.
Aztán Jézus nevét ismerte meg.
Látta, hogy ahányszor kiejtik,
az ördög rémülten remeg.
„Hazudtál, mert Jézus a legerősebb!”
– kiáltott, és otthagyta egyik este.
Jézust kereste,
hogy néki ajánlja fel erejét.
Ment, mendegélt.
Zúgó folyamhoz ért.
Egy hófehérszakállú, halk öreg
útközben
olyan különös dolgokat beszélt:
hogy Jézust az szolgálja itt,
aki máson segít,
és gyámolítja
kicsinyeit, szegényeit,
a gyengéket, a védteleneket.
Megállt a zúgó folyam partján:
„Igaz lehet.”
És akkor rimánkodva,
odatipegett egy öreg anyóka:
„A hidat elvitte az ár!
Sose jutok a túlsó partra már!”
Karjára vette. Átlábolt vele.
S szíve egyszerre
szokatlan melegséggel lett tele.
„Ez lenne hát Jézus szolgálata?”
Amint hajnalra vált az éjszaka,
a parton kunyhót épített,
s vitte, vitte át a hullámokon
a gyengét, a kicsinyt…
szolgált és segített.
Tudta: ez mind
Jézus szolgálata.
Néha mégis feltört a kérdés:
„De hol van Ő maga?”
Új reggel virradt, és a tiszta fényben
csendesen és szerényen
elébeállt egy gyermek.
„Vigyél át engem!” – kérte.
Vigyázva vette
széles vállára, mint a könnyű pelyhet;
s a hullámokba lépett.
Mire középig ért, roggyant a térde,
terhe olyan nehéz lett.
A gyermek fenn a vállán egyre nőtt.
És mintha már az vitte volna őt!
A másik parton remegve borul le a lába előtt.
„Ki vagy te?” – kérdezte riadtan.
„Jézus!” – csengett a felelet. „Ne félj,
szolgálatodat elfogadtam.”
Átszegezett, bilincset oldozó
kéz pihent lehajtott fején.
Szemét vakította a fény.
Aztán… nem látta már…
de szolgálta tovább.
És lett a neve Krisztushordozó.
Legenda volt. Régóta ismerem,
de most kezdett zenélni bennem,
s ki kellett énekelnem,
hogy szívtől-szívig szárnyaljon a szó:
Van-e közöttünk Krisztushordozó?
Mert Ő ma is megáll
előttünk csendesen.
Várja, hogy megnyissuk a szívünk,
s bent a szívünkben
hordozzuk Őt végig az életen.
Hogy lábunkkal elveszettet keressen,
és kezünkkel gyengét védjen, vezessen,
szemünkkel szenvedőkre rátekintsen.
Van-e Krisztushordozó? Jaj, ha nincsen!
Szegényen és gyengén, ó Legerősebb,
leborulok én is előtted.
Rég rámvetetted bilincsoldozó,
átszegezett,
áldó kezed.
A szent keresztvíz hullt, permetezett,
s homlokomra írta az új nevet:
„Légy Krisztushordozó?”
Segíts, hogy mindhalálig az legyek!
Túrmezei Erzsébet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden szavunk imádság!