Szent Teréz szerint: "Az imádság nem más, mint egy baráti kapcsolat, gyakori megosztás és együttlét kettesben azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket."
2014. július 27., vasárnap
Hogyan imádkozzak - feliratos
2014. július 14., hétfő
Mikor az imádkozás nem fér be a napomba
Forrás: Lélekerősítő levelek
„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” Jn 15,5
Egy hatgyermekes, igencsak elfoglalt anyuka mondta egyszer, hogy „Túl sok tennivalóm van ahhoz, hogy ne imádkozzam!” Itt van a titka a hatékony életnek.
Akkor találunk rá a békére, az erőre, az örömre, amire annyira vágyunk, ha Jézust és az imádkozást helyezzük az első helyre. Mégis, valljuk be, hogy a nagy rohanásban az imádkozás gyakran háttérbe szorul.
Legyünk őszinték. Tele vagyunk tennivalókkal, és az imádkozás bekerül a sok-sok elvégzendő munka közé, amilyen a portörlés – vagy a receptírás.
Annyi minden igényli időnket, energiánkat, hogy gyakran megelégszünk azzal, hogy a nap folyamán a nehezebb pillanatokban eleresztünk egy fohászt (Uram, segíts!) és ennyiből áll napokig az imaéletünk.
Tudom, én is voltam ebben a helyzetben. Minél több a dolgom, annál kevésbé tűnik célszerűnek az imádkozás.
De aztán fel kellett fedeznem, hogy amikor látszólag a legkevesebb időt szakíthatom az imádságra, akkor van rá a legnagyobb szükségem. A „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv forradalmasította az életemet.
Alig néhány éve még mind a négy gyermekünk 4 éves kor alatt volt. Hárman pelenkások voltak, s a zajszint az otthonunkban egy kívülálló számára elviselhetetlen lett volna. A minőségi együttlét Jézussal szinte kivitelezhetetlen volt.
Így gondolkoztam: Jézus pontosan tudja, mennyi tennivalóm van. Nem bánja, ha csak egy-egy pillanatra kapcsolódom hozzá gondolatban, felé röpítek egy-egy rövid fohászt rohangálás közben.
Ám mialatt tevékenykedtem, gyakran éreztem Jézus gyengéd hívását, hogy lépjek ki a zűrzavarból, és legyek csak Vele egy darabig.
Végül foglalkoztatni kezdett, hogyan tudnék kiszakítani minőségi imaidőt a napjaimból. Kértem Istent, mutassa meg, mikor tudnék kiszökni hozzá a nyüzsgő életemből. Mikor délután alszanak a gyerekek, vagy mikor itthon a férjem, s egy darabig át tudja vállalni őket.
Kértem Istent, segítsen fegyelemre szoktatni a testemet, hogy reggelente korábban keljek, és a Krisztussal való együttlétet helyezzem előtérbe, váljék számomra százszor fontosabbá, mint a facebook vagy a tévé melletti kikapcsolódás.
Hihetetlen volt, amit megtapasztaltam, miután életemet a „Túl sok dolgom van ahhoz, hogy ne imádkozzam” elv szerint kezdtem élni. Ahelyett, hogy feszítettebbé vált volna a napi tevékenységem, gyümölcsözőbb lett. Nem változtak a tennivalóim, a feladataim. De ahelyett, hogy stresszes kapkodással rohangáltam volna egyiktől a másikig, olyan nyugalommal és derűvel végeztem sorban a tevékenységeimet, amiről tudtam, hogy nem tőlem származik. Ahelyett, hogy állandóan azt éltem volna át, hogy versenyfutásban vagyok az idővel, és vesztésre állok, minden szépen a helyére került és elrendeződött.
Megtapasztaltam mai igénk igazságát: „… nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5b). Rájöttem, hogy életem egy területén se boldogulok igazán, ha nem építem be napjaimba az Isten jelenlétében töltött rendszeres, minőségi időt.
Még mindig hajlamos vagyok a munkát az imádkozás elé helyezni. De ma már, ha azon kapom magam, hogy érvelni kezdek az imádkozás ellen, mindig eszembe jut a mondás: „túl elfoglalt vagyok ahhoz, hogy ne imádkozzam”. Nincs olyan feladat tevékenységeim listáján, ami előbbre való lenne, mint a Jézussal töltött idő. Ő mindent meg tud adni nekem, amire szükségem van ahhoz, amivel meg kell birkóznom.
Minél inkább teli vannak a napjaink feladatokkal, annál inkább szükségünk van az imádkozásra. Jusson eszünkbe mindig, mikor az imádkozás nem tűnik célszerűnek, hogy a legjobb megoldás, ha azonnal térdre borulunk.
Uram, segíts, hogy sose felejtsem el, hogy a Veled kettesben töltött idő az, ami alkalmassá tesz rá, hogy mindent elvégezzek, amit nekem kell elvégeznem. Taníts meg rá, hogy ne csak azt tegyem meg, hogy beillesztelek a napi tennivalóim közé, de mindenestül köréd építsem fel az életemet. Jézus nevében, Ámen.
Leslie Ludy: When Prayer Seems Impractical
Encouragement for today, 2014.07.08.
www.proverbs31.org
2011. december 3., szombat
Mikor imádkozzunk?
Szüntelenül imádkozik az, aki rászoktatja önmagát, hogy mindig Isten jelenlétének „közérzetében” éljen, s szavakba foglalt vagy szótlan fohászokkal minél sűrűbben Istenhez forduljon gondolataiban.
Szüntelenül imádkozik az, aki minden tevékenységét imádsággá szenteli: a misében, a reggeli imában, a munkáját már a kezdetén felajánlja az Istennek!
Szükséges az, hogy Krisztus példájára időnként teljes nyugalomban adjuk át magunkat az imádságnak. Esti imánkat olykor toldjuk meg lelki olvasmányokkal, kissé tartósabb imádkozással."
Forrás: Kaposvári Székesegyház honlapja
2011. január 3., hétfő
Szüntelenül imádkozzatok
Ámen
Forrás: Horváth István Sándor
Isten megtapasztalására vágysz?
Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:

de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "
Isten mindig meghallgat
Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!
Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.
Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.
Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.
Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.
És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:
Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!
Krisztus, hozzád tartozom;
Krisztus a Tiéd vagyok.
(Roger testvér)
Szabadító ima
Ima a Szent Vér erejében
Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.
Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.
Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.
Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.
Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.


