Szent Teréz szerint: "Az imádság nem más, mint egy baráti kapcsolat, gyakori megosztás és együttlét kettesben azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket."
2014. március 16., vasárnap
Asztali áldás - Nagyböjtben
ÉTKEZÉS ELŐTT
Nemcsak kenyérrel él az ember
Hanem minden igével, mely Istentől való.
ÉTKEZÉS UTÁN
A Nagyböjt napjaiban tartsunk bűnbánatot.
Hogy elnyerjük az üdvösséget.
Ámen
2013. augusztus 25., vasárnap
Te hívsz meg minket a lakomára
2013. február 14., csütörtök
Az igazi böjt
Ki asztalt terítesz az égi madárnak,
teríts asztalt, teríts,
szegénynek és árvának.Nyújtsd ki Atyánk,
nyújtsd ki
jóságos kezedet,
adj a koldusnak is
tápláló kenyeret.
Ételben, italban
legyen bőven részünk.
Gondviselő Atyánk,
könyörögve kérünk!
Ámen.
(székely asztali áldás)
2012. december 28., péntek
Karácsonyi asztali áldás
Ím az angyal közénk már leszállt.
Békességet terített miránk.
Szárnyát fölénk tárva áll, étkünk áldja már,
Ím az angyal közénk már leszállt.
Szerény ház ez, mégis vártuk őt!
Mondjon áldást ételünk fölött!
Asztalfőn övé a hely, vélünk ünnepel.
Szerény ház ez, mégis vártuk őt!
Most, hogy otthonunkba tért,
Boldogít az együttlét.
Nézd az Úr angyalát!
Szárnyát terjeszti ránk!
Ünnepünkre Ő vigyáz.
Háza néki is e ház.
Hogyha éhes, hozzánk jő,
Úgy óhajtja ő…
2011. december 19., hétfő
Asztali áldás - imádság
Áldd meg, amit adtál nékünk!
kis családunk Téged szolgál
étkünk legyen bő vagy szerény
érkezésed boldog remény
emeljed ránk áldó kezed
törd meg nékünk a kenyeret!
kalács merül langyos tejbe
légy velünk, ha délre járva
ebédelünk Neved áldva
esteledő lámpafénynél
tűzhelyparázs melegénél
nyitott szívvel hívunk, várunk
boldogság, ha itt vagy nálunk!
Áldd meg, amit adtál nékünk!
Aki nékünk ételt-italt adott,
Annak neve legyen áldott!
Köszönjük, hogy velünk voltál
ételünkre áldást adtál
máskor is csak kérve kérünk,
legyél a mi jó vendégünk
szeretettel hívunk, várunk
jóságodért így imádunk:
Aki nékünk ételt-italt adott,
Annak neve legyen áldott!
Ámen
Isten megtapasztalására vágysz?
Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:

de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "
Isten mindig meghallgat
Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!
Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.
Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.
Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.
Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.
És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:
Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!
Krisztus, hozzád tartozom;
Krisztus a Tiéd vagyok.
(Roger testvér)
Szabadító ima
Ima a Szent Vér erejében
Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.
Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.
Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.
Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.
Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.



