A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: szeretet. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. március 21., szerda

Ne veszítsük el bátorságunkat







„Az Úr 

nem annyira a tettek nagyságát nézi, 
mint inkább azt a szeretetet, 
amellyel őket végrehajtjuk. 
Ha tehát megtesszük, amit tehetünk, 
az Úr meg fog bennünket segíteni, 
hogy napról napra többre legyünk képesek. 
Ezért ne veszítsük el bátorságunkat.” 

 Avilai Szent Teréz

2015. január 17., szombat

Atyám, Rád hagyatkozom


Atyám,
Rád hagyatkozom,
tedd velem azt, ami neked tetszik.
Bármit teszel is velem,
megköszönöm.
Kész vagyok mindenre,
csak akaratod teljesedjék bennem
és minden teremtményedben.
Semmi mást nem óhajtok, Istenem!
Kezedbe ajánlom lelkemet,
neked adom, Istenem,
szívem egész szeretetével,
mert szeretlek téged,
és a szeretet sürget,
hogy egészen neked adjam magam,
hogy fenntartás nélkül
kezedbe helyezzem életemet,
határtalan bizalommal,
mert te vagy az én Atyám!

Ámen

2014. január 11., szombat

Lelkiismeret-vizsgálat a szeretet szerint

Kérdd a Szentlélek világosságát, hogy fölismerd bűneidet (nem keresve mentő körülményeket) és, hogy igazán meg tudd bánni azokat (a megváltozás szándékával)! Nézd végig az életedet és a kapcsolataidat, a szeretetparancs szerint:



- mert a szeretet a mi Urunk, Jézus Krisztus főparancsa (Mt 22,37);

- mert a szeretet elfogadása és továbbajándékozása személyiséged kibontakozásának kulcsa;

- mert a szeretet boldogságod forrása;

- mert a tettekben megnyilvánuló szeretet az utolsó ítélet mércéje (Mt 25,31-46).



Ha igazán szereted az Istent, vajon figyelsz-e rá napi elfoglaltságaid közben?

Szívesen beszélgetsz-e Vele a napi imáidban? Megteszed-e azt, amit kér tőled?

Igyekszel-e örömet szerezni Neki? Kéred-e vezetését, tanácsát, segítségét?

Mi életed alapvető irányultsága: szeretetből fakadó, folyamatos ajándékozás vagy önzésből fakadó folyamatos szerzésvágy, birtokolni akarás?

Tudsz-e jószívű, türelmes, segítőkész lenni a körülötted élő emberek iránt?

Tiszteled-e feleséged/férjed, gyermekeid, barátaid személyiségét, szabadságát, vagy szeretnéd rabságban tartani őket, akaratodat érvényesíteni fölöttük?

Törekszel-e gyermekeidnek örömet szerezni?

Ha megbetegszik valaki, törődsz-e vele, segíted-e vagy talán elmenekülsz tőle?

Elfogadod-e önmagadat?

Nem élsz-e vissza testi adottságaiddal és képességeiddel: túlzott szellemi-és fizikai megterhelés,

(filmek, újságok, tévé, video, stb.), túlzott étel-, ital-, kávéfogyasztás,dohányzás?

Szereted-e magadat annyira, hogy megfelelő mértékben pihensz, dolgozol, elkerülöd a lustaságot és a túlzott tévénézést?

Szereted-e magad annyira, hogy gondoskodsz képességeid, személyiséged fejlődéséről, egészséged megőrzéséről?



Milyen a keresztény értékrended?

Törekszel-e magasabb szintre emelkedni a szolgáló szeretet, imádság, alkotás és önmegtagadás által?

Hálát adsz-e rendszeresen imádságaidban Istennek azokért az ajándékokért, amelyeket Tőle kaptál?

Van-e benned neheztelés, harag, elutasítás családod vagy rokonságod egyes tagjai iránt?

Önmagaddal szemben van-e benned harag, elutasítás, önvád, kicsinyhitűség?

Figyelsz-e a másik emberre? Elkerülöd-e a csúnya beszédet, hazugságot, megszólást, éles kritikát?

Visszaélsz-e mások bizalmával? Féltékenységgel, lopással, veszekedéssel megbántasz-e másokat?

Ha igazán szereted a másik embert, keresed-e az alkalmat, hogy szolgáljad, segítsed, vigasztaljad, megerősítsed?

Ha lelki problémái vannak, van-e időd meghallgatni őt?

Észreveszed-e fájdalmait, örömeit? Van-e benned vendégszeretet?

Együttérzel-e vele szomorúságában? Anyagilag segíted-e azt, aki szükséget szenved?

Segíted-e, hogy megtalálja Istent, vagy élete igazi célját? Legyőződ-e gőgös elzárkózásodat?

Előfordult-e, hogy elutasító, lekezelő, rosszindulatú, irigy, gúnyolódó voltál valakivel szemben?



*VIZSGÁLD MEG, MI AZ A TERÜLET, AHOL SZERETETVÁGYAD SÉRÜLÉST SZENVEDETT!*

Lehet, hogy nem kaptál elég figyelmet, megértést, szeretetet szüleidtől, testvéredtől, barátaidtól?

Esetleg csalódást okoztak, lenéztek, kigúnyoltak, mellőztek, nem ismerték el értékeidet?

Lehetetlen alaknak, csúnyának, bolondnak mondtak, aki nem viszi semmire az életben?

Kérdd gyógyulásodat ezekre vonatkozóan Jézustól, aki szeret és értékesnek tart téged!



*VIZSGÁLD MEG A GONOSZ LÉLEK HATÁSAIT IS ÉLETEDBEN!*

Van-e valami, ami megkötözi lelked szabadságát: divat, evés-ivás, szex, pénz, siker, okkult játékok vagy tanfolyamok: reiki, jóslás, szellemidézés?

Vannak-e hosszabb lehangolódásaid, félelmeid, szorongásaid, nyugtalan álmaid?

Vannak-e hamis vallási hiedelmek benned: reinkarnáció, stb.?

Kérdd Jézustól a gyógyulást!



*MILYEN TERÜLETEN TUDNÁL AZONNALI, KONKRÉT LÉPÉSEKET TENNI LELKI SZABADSÁGOD ÉRDEKÉBEN?*

Például valakitől bocsánatot kérni, a házasságon kívüli/előtti szexuális kapcsolatot abbahagyni,

evést-ivást mérsékelni, tévét ritkábban nézni, stb.? Helyes értékrendet és napirendet felállítani?

Akivel szemben eddig elutasító voltál, irányában az elfogadás első lépéseit megtenni?




Forrás: http://andre.glap.hu/Magyar/_Lelkiismeretvizsgalat

2014. január 8., szerda

A szeretet nem maradhat a szív mélyén elzárva




„Ó, most értem, hogy a tökéletes szeretet a mások hibáinak elviselésében áll, abban, hogy egy cseppet sem csodálkozunk gyöngéiken, hogy épülünk a legcsekélyebb erényen, melyet szemünk láttára gyakorolnak, főleg pedig azt értettem meg, hogy a szeretet nem maradhat a szív mélyén elzárva. ’Gyertyát sem azért gyújtanak,’ mondta Jézus, ’hogy a véka alá tegyék, hanem a gyertyatartóra, hogy világítson MINDAZOKNAK, kik a házban vannak.’ (Mt 5,15)

Úgy gondolom, hogy ez a gyertya a szeretetet jelképezi, melynek világítania, boldogítania kell, nemcsak azok számára, akik nekem a legdrágábbak, hanem MINDENKINEK, aki csak a házban van, kivétel nélkül.”

(Kis Szent Teréz, Önéletrajz, 263-264.o.)

2013. október 17., csütörtök

A legjobb recept

Van olcsó, és van egészséges, van könnyű, és van gyorsan elkészíthető!
És van kipróbált és tartós! Mint dr Kováts György és felesége Anna könyve



Sokan küzdenek azért, hogy megtalálják az "IGAZI"-t. Vannak, akik már feladták ezt a küzdelmet. De vannak, akik újra és újra nekimennek - nem hajlandók feladni. S vannak, akik teljesen elbizonytalanodtak: normálisan gondolkodnak-e. Ebben a mai világban - vannak-e akik ugyanúgy gondolkodnak, mint ő? Ez a könyvünk bíztatást jelent - jobbnál jobb recepteket mindannyiuk számára. Címe: "Társra várva".







2013. október 2., szerda

Az alázatos imája áthatol a felhőkön



Jézus egész élete egy alázatról szóló tanítás. Ő, aki Isten, először emberré lett Szűz Mária méhében, majd kenyérré az Eucharisztiában, végül pedig "semmivé" a kereszten.

Ezt mondta: "Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű" (Mt 11,29). A lábmosáskor pedig Ő, a Mester, lehajolt, hogy a legmegalázóbb szolgai munkát végezze. A kicsinyeket állította példaképül, és szamárháton vonult be Jeruzsálembe. Végezetül engedte, hogy keresztre feszítsék; megsemmisült testben és lélekben azért, hogy megszerezze nekünk a Mennyországot.

És miért történt mindez így? Mi ösztönözte erre Isten Fiát?

Nem tett mást, mint kinyilatkoztatta nekünk az Atyával való kapcsolatát, azt, hogy milyen a szentháromságos szeretet: kölcsönös "semmivé válás" szeretetből, egymásnak való állandó önátadás.

Jézus az emberiséget a szentháromságos szeretettel árasztotta el, amelynek akkor adta legnagyobb bizonyítékát, amikor szenvedése és halála által teljes mértékben odaajándékozta önmagát.

Isten ezzel mutatta meg hatalmát, mely a gyengeségben nyilvánul meg. Szeretete olyan, ami felemeli a világot, azáltal hogy az utolsó helyre, a teremtés legalsó lépcsőfokára teszi saját magát.

"Az alázatos imája áthatol a felhőkön"

Az az ember alázatos igazán, aki Jézus példája szerint semmivé tud válni mások iránti szeretetből; aki Isten elé tud állni úgy, hogy teljesen kész az Ő akaratát teljesíteni; aki annyira üres tud lenni, hogy egészen Jézus él benne.

Az ilyen ember imája valóban meghallgatásra talál, mert amikor kimondja ezt a szót: "Abba, Atya", már többé nem ő imádkozik; és mivel a Szentlélek az, aki ajkára adja a szót, imája elnyeri mindazt, amit kér.

Jézus életének csúcsa az volt, amikor "hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg tudta menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált" (Zsid 5,7-8), mert imája tele volt az Atya akarata iránti engedelmességgel, a teljes ráhagyatkozással.

Ez az az imádság, mely áthatol a felhőkön és Isten szívéig ér: a gyermek imája ez, aki felülemelkedik önnön esendőségén, hogy bizalommal az Atya karjaiba vesse magát.

Chiara Lubich

2013. szeptember 29., vasárnap

Hűségima


Istenem, Te vagy a Szeretet. A Magad képére teremtettél engem, és meghívtál isteni szereteted életébe. Nincs más vágyam, csak az, hogy a Tied legyek. Értelmem Téged keres, akaratom Feléd siet, szívem Neked örül.

Atyám, köszönöm az életet és a szabadságot, s köszönöm, hogy odaadtad értem Egyszülött Fiadat. Jézusom, köszönöm a szeretet tanítását, s köszönöm, hogy odaadtad értem az életedet. Szentlélek Úristen, köszönöm az Élet leheletét, s köszönöm, hogy szívemet templomoddá tetted.

Szeretetedre életem minden órájában a szeretet legyen a válaszom. Én is szüntelenül csak adni akarok, Istenem. Tanításod alakítsa át gondolkodásomat, gondolkodásom pedig az életemet. Mindenkinek mindene akarok lenni. Örömöm csak az legyen, hogy szolgálhatok. Senkit sem bántva, vissza sem bántva, bocsánatot kérve és megbocsátva keresem a Te békédet. Békédet és örömödet szívemben megőrzöm akkor is, ha a szolgálat kicsivé, az adás szegénnyé, a szelídség üldözötté tesz, miként Téged, Jézusom.

Fogadom, hogy hűséges leszek Hozzád, egészen a halálig. Veled kezdem és zárom minden napom. Testeddel és véreddel táplálom a Tőled kapott isteni életet. Nem állok meg az úton soha, a mércét egyre magasabbra teszem. Minden este eléd állok, Uram, és számon kérem magamtól: adtam-e időt, pénzt, szeretetet; eleget adtam-e, többet adtam-e, mint tegnap.

Ígérem, hogy hűséges leszek Egyházadhoz. Tőle kaptam mindent: általa ismertelek meg Téged, Jézusom. Mindig a Te arcodat keresem benne, és egész életemet szolgálatára szentelem. Szavaimmal, apostoli életemmel úgy akarlak képviselni, hogy embertársaim eleven tagjai legyenek a Testnek, melynek Te vagy a Feje.

Nem akarom vezető nélkül járni utadat, hogy míg másoknak hirdetem az Örömhírt, magam el ne vesszek. Nem akarom becsapni magamat, rábízom tehát törekvéseim ellenőrzését egy testvéremre, hogy ne engedjen megállni, visszacsúszni, vagy letérni az Útról.

Tanúságot akarok tenni Rólad, Jézusom. Családom legyen a szeretet otthona. Munkahelyemen és bárhol másutt legyek jel, hogy Rád ismerjenek rólam az emberek. Te magad köré gyűjtötted a Tizenkettőt, én is egész szívvel testvére akarok lenni azoknak, akikkel együtt küzdök Országod megvalósulásáért. Ígérem, hogy őket sem jóban, sem rosszban el nem hagyom. Segítségükkel akarom olyanná formálni magam, amilyennek Te szeretnél engem, Jézusom. Hűséges maradok a közösséghez, hogy mindig hűséges lehessek Hozzád és így eljussak a Szentháromság szeretetközösségébe.
Ámen.

2013. szeptember 14., szombat

A valódi szeretet

"A kifelé irányuló ingyenes szeretet csak akkor lehet valódi és hiteles, ha abból a befelé ható szeretetből fakad, amely Krisztusban való közösségünk, vagyis az Egyház alapja, különben csak pózolás, magamutogatás, amelyet a hiúság és az önérvényesítési vágy mozgat. 

Csak az a fajta szeretet lehet a tökéletesség köteléke, amely a testvéreink iránti figyelmesség, jóakarat, nagylelkűség, a magunk akaratáról való készséges lemondás, alkalmazkodás szálaiból van összesodorva."
Barsi Balázs OFM





2013. március 2., szombat

EXAMEN

Itt az ideje, hogy a szemlélődő imáról is legyen bejegyzés.

A következő hanganyag segít begyakorolni az elcsendesedést, visszatekintést, hogy utunkat (belső utunkat)  hálás szeretettel tovább folytathassuk, mindinkább Istenre figyelve.




2013. február 28., csütörtök

"A szeretetben való hit szeretetet ébreszt"


Az Élő Isten megismerése út a szeretet felé és amikor a mi akaratunk igent mond az Ő akaratára, ez az igen egyesíti az értelmet, az akaratot és az érzelmet a szeretet mindent átfogó aktusában.



 

"A szeretetben való hit szeretetet ébreszt."
XVI. Benedek pápa nagyböjti üzenete

2013. február 14., csütörtök

Az igazi böjt




Ki asztalt terítesz az égi madárnak,
teríts asztalt, teríts,
szegénynek és árvának.

Nyújtsd ki Atyánk,
nyújtsd ki
jóságos kezedet,
adj a koldusnak is
tápláló kenyeret.

Ételben, italban
legyen bőven részünk.
Gondviselő Atyánk,
könyörögve kérünk!

Ámen.
(székely asztali áldás)








 - ha odaadod kenyeredet az éhezőnek 
betölt a sorsközösség-vállalás és a megosztás öröme.

2013. január 10., csütörtök

Észrevenni és elfogadni


Ahhoz, hogy JOBBAN tudjál szeretni, nem az az út, hogy elhatározod, márpedig szeretni fogsz, és mindenféle technikákat használva összeszeded magad ehhez. 
A szeretethez egyetlen út vezet. 
Ha megtanulod ÉSZREVENNI és ELFOGADNI Istentől a megbocsátást MINÉL TÖBB bűnödre.

"Neki sok bűne lett megbocsátva, ezért nagyon tud szeretni. De akinek kevés lett megbocsátva, az kevésbé szeret" - Jézus Krisztus (Lukács evangéliuma 7:47)




Forrás: Váradi Attila



2012. december 8., szombat

Adj, Uram




Adj, Uram, minden nap időt az imára,

a szolgálatra és a szeretetre,

a játékra és a munkára,

időt arra, amikor semmit sem csinálok,

időt a pihenésre.






2012. november 28., szerda

Advent elé



Emlék talán az első szeretet?
Vágyakozva gondolsz vissza gyermekkorod békés templomba járására. Az időkre, mikor alig vártad, hogy olvasd a Bibliát és imádkozz?
Tefeléd is hangzik a hívó szó: térj vissza hozzám!
Kezdd el tisztogatni az életed, maradj meg az ösvényen, hiszen az vár oda vissza, aki a legjobban szeret.
S akkor majd te is elmondhatod boldogan: ismét megesett az ő szíve rajtam.



Szerető Urunk!
Mutasd meg a sötétségbe elénk jövő fényedet, hogy követhessük a betlehemi jászolig! Ámen



2012. november 22., csütörtök

A szeretetet érzésekre nem lehet alapozni




Az ember szívének szüksége van olyan szeretetre, amely az embert mindig elfogadja.
Isten szeretetét nem lehet az ember szeretetével összetéveszteni.
A szeretet útja: először megkapjuk más emberektől, átélünk csalódásokat és rájövünk, hogy a kapott szeretet nem elégíti ki szívünket, a lelkünk mélyéig össze vagyunk törve.
Engedjük meg, hogy  Jézus kössön össze a másikkal, ne magunk válasszunk párt. Ez azonban nem megy megtérés nélkül.
A szeretetet csak a hiten keresztül lehet elérni.
Ha felismerjük Jézus szeretetét, könnyebb lesz elfogadni, ha az emberek nem szeretnek.

Az életemnek nem én vagyok a középpontja, hanem az Isten. Az Isten által nekünk ajándékozott szeretetet nem elég egyszer befogadni, őrizni és állandóan táplálni kell.

2012. június 19., kedd

A szeretet árvíz, tűzvész, sivatag, feladat

"szeretetünk legyen olyan, mint a sivatag.
Nem szabad, hogy csak az érzelmeken alapuljon.
Az igazi szeretet, akkor is szeret, ha nem érzi. Akkor is ha bennem szárazság van, akkor is ha már-már kiégtem a másik felé.
A szeretet nem pusztán érzelem.

Ha csak azokat szeretitek – mondta Jézus -, akik benneteket is szeretnek, nem vagytok különbek e világ embereinél. Jézus szeretete olyan volt, mint a sivatag. A végső elhagyatottságban, a végső ürességben, a kereszten is tudott szeretni. Sőt ekkor szeretett a legjobban, hiszen életét adta mindenkiért. Azokért is akik őt szerették, de azokért is akik őt keresztre szegezték.
A mi szeretetünk is ilyen sivatagi szeretet legyen, ne pusztán csak az érzelmeken alapuljon, ne válogasson.

A szeretet árvíz, amelynek nincs emberi gátja.
A szeretet tűzvész, amit nem lehet kioltani.
A szeretet sivatag, ami a legnehezebb pillanatban is képes a másikat szeretni.
A szeretet feladat, amit még ebben a pillanatban el kell kezdenem és soha nem szabad abbahagynom!"
Amen.

Forrás: Dr. Csertő J György O.P. : AZ IGAZSÁG MEGNYÍLT ÚTJÁN

2012. június 3., vasárnap

„Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”


Egy hívő embernek derűsnek, bizakodónak, kiegyensúlyozottnak kellene lenni. Én hiszek, tapasztaltam is Isten végtelen szeretetét, mégis nagyon gyakran rosszkedvű, csüggedt vagyok. Mi a baj velem? Lehet ezen a rossz hangulaton úrrá lenni?

Ha rossz az általános hangulatom, mindent feketén látok. Mit teszünk?
Az első: megállapítjuk, hogy ez így van, jaj de kár.
A második: megnézem ezt a rossz hangulatot, elfogadom, és odaajándékozom a Szűzanyának a kegyelmi tőkébe. Azt mondom neki, hogy ez a rossz hangulat addig maradhat, ameddig Te akarod. Aki a kegyelmi tőke felé fordul, annak is mindig fájhat valami. Ez tény. De ténylegesen könnyebb az élete.
Ez egyfajta vértanúság. Lemondok a negatívumok „élvezetéről” azért, hogy szeretni tudjak. Mi már megszoktuk, hogy a szeretet fájhat. Ez a keresztényi életmód, mert nehézségeink felajánlásával együtt vagyunk Jézussal. Jézussal a keresztfán mondjuk: „Atyám, kezedbe ajánlom lelkemet.”


2012. április 11., szerda

Ó, örök szépség


                                               



                                                      Ó, örök szépség, későn szerettelek!
                                                     Íme, belül voltál,
                                                     én pedig kívül kerestelek.
                                                     Velem voltál, és én nem voltam veled.

                                                     De Te hívtál, kiáltottál,
                                                     és összetörted süketségemet.
                                                     Sugarad rám özönlött,
                                                     és messze űzted vakságomat is.
                                                 
                                                     Megízleltelek,
                                                     már éhezem Reád és szomjúhozlak Téged.
                                                     Érintettelek,
                                                     és békességedet óhajtom.
                                                 
                                                     Irgalmad fölségében van csupán
                                                     minden reménységem.
                                                     Ó, mindörökre lángoló Szeretet,
                                                     tüzed nem alszik el sosem!

                                                     Ó, Szeretet,
                                                     gyújts föl engem, Istenem.

                                                     Ámen.


                                                     Szent Ágoston imája:
                                                     Ó, örök szépség (Vallomások X.38,40.)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Isten megtapasztalására vágysz?

Gyorsan eszünk, gyorsan utazunk, gyorsan imádkozunk. Pedig az ima - a szemlélődő imádság - lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel kommunikáljunk, azzal az Istennel, akiről annyiszor megfeledkezünk.

Mielőtt eljutnánk a szemlélődő imádsághoz, tegyünk fel néhány kérdést magunknak:

- Milyen gyakran imádkozom?
- Hogyan imádkozzam?
- Mit jelent számomra, hogy Istent Abba atyámnak szólíthatom?
- Milyen szavakat használok leggyakrabban Isten neve helyett?
- Úgy gondolkodom Róla, mint az én Atyám?

Olvassuk el újra a következő igeverseket: (Máté 6:9) (Máté 07:11) (Máté 06:32) (Lk 12,32) (Jn 14:18) (Róma 8:14-16) (Galata 4:6)

- Tapasztaltam már, hogy a Szentlélek segít imádkozni?
- Kértem valaha Tőle segítséget?
- Szilárdan elhatároztam már, hogy naponta imádkozom, bármennyi akadály is közbejön?

.............................................................................................

Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:




------------------------------------------------------




" Add, hogy imámban ne kérjek semmit,
de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "

Pilinszky János

Isten mindig meghallgat



Imádság
Az ember erős elhatározással fogjon hozzá a belső imához. Ne hallgassatok senkire aki más utat mutat nektek. Elmélkedésteket olyan imára alapítsátok amely az Úr ajkáról maradt ránk. (Miatyánk)

Az ember mielőtt imádkozni kezd, gondolja el, hogy ő kicsoda, s miképpen kell Istennel szemben viselkedni. Ki az Istenember, ki az Atyja, micsoda az a kincs, amit nekem igér, milyen a természete, mivel tudnék a kedvében járni, mi okoz neki örömet, miben kell megváltoznom, hogy az én természetem megfeleljen az övének? (Erre kell törekednie a nőnek is, ha boldog akar lenni a házaséletben)

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja - részletek

Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!



Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.

Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.

Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.

Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.

És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:

Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!

Krisztus, hozzád tartozom;

Krisztus a Tiéd vagyok.

(Roger testvér)








"Ne aggodalmaskodjatok hát,
és ne kérdezgessétek:
Mit eszünk, mit iszunk?
Ezeket a pogányok keresik.
Mennyei Atyátok tudja,
hogy ezekre szükségetek van.
Ezért ti elsősorban az Isten országát
és annak igazságát keressétek,
s ezeket mind megkapjátok hozzá!"

(Máté evangéliuma 6, 31-33)




Aki Istent ismeri, az nemcsak az ég és a csillagok láttára, hanem egy fűszál vagy bármely jelentéktelen dolog szemlélése által is azonnal fel tud emelkedni Isten szeretetéhez." (Loyolai Szent Ignác)
"Amikor az ember imádkozik, akkor Jézus Krisztushoz fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítséget kér, majd belemerül a Szentírásba, és tanul életéből. Hagyja magára hatni mindazt, amit Krisztus mondott, és megpróbálja összevetni azt a saját életével. Így talál egyet-mást, amit megjavíthatna, hogy mindennapjai jobban összhangba kerüljenek Jézuséval. Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája. Amikor ez lecsengett, és valaki még imában akar maradni, akkor rendszerint lecsendesedik, és sok szó nélkül, egyszerűen ott marad Jézus Krisztus előtt, és meghitt figyelemben, szerető tekintettel az ő jelenlétében időzik. Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Ha már tényleg megnyíltak egymás előtt, és mindent elmondtak, ha már semmi sem zavarja az összhangot közöttük, akkor egy ideig még csendben maradnak. Ez még jobban elmélyíti a kapcsolatukat. A Jézus Krisztussal való meghitt együttlétet nevezzük szemlélődő imának."

Jálics Ferenc
jezsuita atya

Szabadító ima

Ima a Szent Vér erejében

Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.

Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.

Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.

Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.

Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.

Forrás: HAGIOSZ

Könyvjelző

137 (1) 1890 (1) 5×111 cm. Budapest (1) A lélek kiáltásai Istenhez (1) Abba (1) add Uram (1) Advent (11) Adventi (4) Ágoston (1) akaratod (1) Akarom (1) alázat (2) alázatos (1) áldás (10) Áldjátok az Urat (1) áldjon (1) áldott (4) áldott közösség (1) áldozás (1) Allen G White (1) álmunk (1) angyal (2) angyalok (4) aranymondás (1) Aranyszájú Szent János (1) Ároni áldás (1) árvíz (1) Assisi Szent Ferenc (4) asztali áldás (5) Atya (9) Atyám (3) Atyánk (1) Ave Maria (1) Avilai Szent Teréz (12) Avilai Teréz imája (4) bárány (2) Barsi Balázs (1) bátorság (1) béke (3) békesség (7) belső út (1) belső várkastély (1) Bergoglio (1) Bertie Brits (1) betegekért (1) Betlehem (4) Biblia (3) Bibliát (1) bizalom (2) Bodrog Miklós (1) boldog (1) boldog mondások (1) boldogság (1) Boulad (1) böjt (4) Böjte Csaba (5) Böjte Mihály (2) böjtölés (1) buék (1) bűn (7) bűnbánat (4) bűnbánat. (1) Cecília (1) Charles Capps (1) Charles de Foucauld imája (1) chat (1) Chiara Lubich (2) Cornelia von Putnocky (1) Credo (1) Cruz (1) csend (6) csésze (1) csillag (1) Csiszér László (1) csoda (2) csodák (1) csodás érem (1) Csók István: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Úrvacsora). Olaj (1) dal (1) dalok (1) Dennis Walker (1) Deo Gratias (1) dicséret (1) Dicsérlek (3) dicsőítések (4) dicsőség Istennek (1) dicsőségét (2) Dióssy Iván (1) düh (1) ég és föld (1) egyedül (1) egyház (2) egyszerűség (2) együttérzés (1) élet (3) életszentség (1) életünk (1) ellenség (1) elmélkedés (3) élő hit (2) ember (1) Emmanuel (1) Emmausi tanítványok (1) énekes füzetek (1) Énkek éneke (1) értelmem (1) eskü (1) esti ima (6) eucharistia (1) eucharisztia (2) Evangélium (1) evangelizáció (1) examen (1) Fausztina (1) felajánlás (1) felebarát (2) feltámadás (3) fény (6) Ferenc pápa (9) film (6) Fiú (3) Fleur du Carmel (1) fohász (9) fotó (1) főbűn (1) Füle Lajos (1) gazdagság (1) getszemáni (1) glória (1) Golgota (2) gondolkodni való (1) gyertya (1) gyógyító (1) gyógyító Krisztus (1) gyógyulás (3) gyónás (2) Gyökössy (2) győztes élet (1) Gyuri naplója (3) hagyomány (1) hála (6) hálaima (1) halál (1) halpénz (1) hamvazószerda (1) hathatós ima (2) hazaérkezés (1) hazafelé (1) házasság (1) házi áldás (1) hészükhaszta (1) himnusz (2) hiszek (1) hit (17) hit éve (2) hitünk (1) húshagyó kedd (1) húsvét (4) húsvéti ünnep (1) hűség (1) hűségima (1) idézet (2) ige (8) ima (54) ima a gyermekekért (1) ima őrangyalhoz (1) ima szép halálért (1) ima útja (1) imádág (1) imádkozás (4) imádkozunk (2) imádkozzatok (3) Imádkozzunk (1) imádság (16) imaiskola (1) imakönyv (1) imamód (1) Indulj és menj (1) irgalmas (1) irgalmasság (2) irgalom (2) iskola (1) Isten (67) Isten anyja (1) Isten arca (1) Isten dicsőségére (1) Isten hangja (2) Isten igéje (2) Isten irgalma (1) Isten szava (1) Isten szent akarata (1) Istenem (3) Istenes Szent János (1) Istenhez (1) Isteni Szeretet (3) jászol (2) Jeges Mirjam (1) jel (1) Jeruzsálemi Szent Cirill (1) Jézus (64) Jézus élete (3) Jézus keresése (1) Jézus követése (1) Jézus Krisztus (4) Jézus szíve (1) Jézus születése (1) jó pásztor (1) Josip Loncar (2) Joyce Meyer (2) Jöjj Szentlélek (1) jöjjön el a te országod (1) karácsony (12) Kármel (1) karmelita (3) kávé (1) kegyelem (6) kényelem (1) kenyértörés (1) képmeditáció (2) kereszt (7) keresztelés (1) keresztény (2) kereszténység (2) Keresztes Szent János (2) keresztmisztika (1) keresztút (3) keresztvetés (1) kicsinység (1) kilenced (6) Kim Walker-Smith (1) kincs (2) királyság (1) Kis Szent Teréz (1) kísértések (2) kontemplatív (1) kották (1) könny (1) könyvek (1) közbenjárást kérő ima (1) közbenjáró ima (1) közbenjáró imádság (2) közösség (2) Krisztus (16) Krisztus követése (1) Krisztushordozó (1) küldetés (1) La Salette (1) lágy erények (1) latinul (1) látomás (1) Laudate Dominum (1) lélek (3) lélek ima (1) lélekerősítő levelek (1) lelked (1) lelkemet (2) lelki áldozás (1) lelkigondozás (1) lelkigyakorlat (5) lelkiismeret (4) lelkiismeret vizsgálat (3) lelkivezetés (1) lelkület (1) litánia (2) Lourdes (1) ltsz.: 1653. (1) Magyar Nemzeti Galéria (1) Mária (2) Marie (1) Medjugorje (1) megérint (1) megszólás (1) megtérés (4) Megváltó (5) megváltottalak (1) menny (2) mennyei Atya (1) Mennyország (2) Mester (3) Miatyánk (4) Miatyánk latinul (1) mikor imádkozzunk (2) mindenszentek (1) Mindenszentek litániája (1) misztika (2) misztikus imádság (1) mondd csak mit tennél (1) munka (1) nagyböjt (5) nagyfigyelmeztetés (1) napi 15 perc Istennel (1) napiremény (1) Natália nővér (1) Néri Szent Fülöp (2) Newman breviárium (1) Ninive (1) Nouwen (1) nőnap (1) nyelvima (1) nyugalom (1) oltalom (1) Oltáriszentség (2) önéletrajz (3) önfelajánlás (1) önismeret (1) önmagam (2) öregek (1) Őri István (1) örök (1) örök élet (2) öröm (5) örömhír (1) pápa (1) pápai áldás (1) Pásztor (2) Pater noster (1) Paul_Washer (1) penitencia (2) Pilinszky (3) Pio (3) Pió atya (6) Pozsonyi Ágnes (1) prédikáció (1) próbák (2) próbatétel (1) próféciák (1) prótétai élmények (1) Pünkösd (5) rákos (1) reggeli ima (2) remény (2) Reményik Sándor (1) reménység (1) ritus (1) római katolikus (2) rotate (1) rózsafüzér (5) rózsafüzér imádkozása (2) röpima (1) skapuláré (3) Slachta Margit (1) Spirituális olvasás (1) Spiritualitás (1) spiritus sancti (1) Spurgeon (1) Szeged (1) szemlélés (1) szemlélődés (4) szent (2) Szent Ágoston (3) Szent Bonaventura (1) Szent Fausztina (1) Szent Illés (1) Szent Katalin (1) szent kenet (1) Szent Mihály ima (1) Szent Patrik (1) Szent Péter (1) Szent Rita (2) Szentcsalád (1) szentek (3) szenteste (1) Szentháromság (2) Szentírás (3) Szentlélek (11) Szentlélek ajándéka (2) szentmise (9) szentmise latinul (1) szentség a hétköznapokban (1) szentséges éj (1) szentségimádás (1) szenvedés (1) szeplőtelen fogantatás (1) Szerafim atya (1) szerelmes (1) szeret Isten (1) szeretet (30) szeretet békesség (1) szeretlek (1) szerzetes (1) szív (9) szív imája (1) szőlőtő (1) szűk kapu (1) Szűz Mária (10) Szűz Mária mennybevétele (1) Szűzanya (3) Szűzanya. szeretet (1) Taizé (1) találkozás (3) tanúságtételek (1) társaság (1) társra várva (1) templom (2) Teremtő erő (1) Teréz anya (4) Thomas Merton (1) titok (1) tized (1) tízszemes (1) Tolsztoj (1) torinói lepel (1) Tökéletesség útja (2) tölts időt Istennel (1) tövis (1) Trausch Liza (1) Túrmezei Erzsébet (3) türelem (2) új élet (1) Új Év (2) Új evangelizáció (2) újév (1) Úr (19) Úr hangja (1) Úr imádsága (1) Úr Jézus (1) Úr színe előtt (1) Uram (13) Uram Istenem (1) urbi et orbi (1) Úrjézus (1) úrvacsora (1) út (1) üdvösség (4) üdvözlégy (1) üdvözülés (1) ünnep (4) vágyakozás (1) válás (1) Varga László atya (1) Vász Jenő SJ (1) vászon (1) Vatikán (1) Vatikáni Rádió (1) Végtelen (1) Vianney Szent János (1) Victoria Osteen (1) videó (1) vigasz (1) világvégén (1) virágvasárnap (1) Vőlegény (1) Zakariás atya (1) zarándok (1) zarándoklat (1) zsolozsma (2)