Szent Teréz szerint: "Az imádság nem más, mint egy baráti kapcsolat, gyakori megosztás és együttlét kettesben azzal, akiről tudjuk, hogy szeret minket."
A fény csak belőled árad, ó, Jézus, nem belőlünk.
Te ragyogsz rajtunk keresztül mások felé.
Hadd dicsőítsünk Téged, ahogyan neked a legkedvesebb, fényedet árasztva azokra, akik köröttünk élnek. Hadd hirdessünk Téged szavak nélkül, életünk példájával, annak megragadó erejével, amit Érted cselekszünk, szívünk Irántad érzett teljes szeretetének minden jelével.
Egyszer régebben ígértem, hogy írok Teréz anya lelki naplójáról, amit nemrég adott ki magyarul a Vigilia Kiadó. Elég megrendítő könyv. Majdnem botrányos: a Time magazin akkoriban címlapon hozta. Egy szerzetesnő „titkos életéről” szól. Nagyjából arról, hogy a világhírű, Béke nobel-díjas apáca – egy a rendalapítás körüli átütő istenélményétől eltekintve – egész életében rettenetes lelki szárazságban, sötétségben élt, a hitetlenség iszonyú kísértéseit tapasztalta. Mit jelent ez? Hadd magyarázzam el; még olyan áron is, hogy hosszabb leszek a szokásosnál.
A passzív és aktív ima szakasza
Talán onnan érdemes kezdeni, hogy a hagyományos spirituális tanítás szerint az imaéletben két szakasz létezik: az aktív ima és a passzív ima. Az aktív imában az ember saját képességeit használja. Beszél, gondolkodik, odafigyel az érzelmeire, igyekszik rendezni az életét, problémákat old meg és edzi az akaratát. Az istenkapcsolat terén itt ugyanazok a törvényszerűségek működnek, mint az emberekhez fűződő kapcsolatainkban: éppúgy a természetes képességeinkre vagyunk utalva, mint ott. Jálics Ferenc erről ír a Tanuljunk imádkozni c. könyvében.
A passzív imát ezzel szemben Isten maga adja – ha adni akarja. Nem sokat tehetünk érte. Legfeljebb egy dolgot: előkészíthetjük, „disponáljhatjuk” magunkat, hogy befogadjuk Őt, ha érkezni akar. Paradox módon, bár ennek semmi köze sincs emberi erőfeszítéseinkhez, aki az imában arra, és csak arra tesz erőfeszítéseket, hogy kiüresítse önmagát, azt Isten valóban betölti. Amikor valaki Istennel telik el, fokozatosan engedelmes eszközzé válik az emberszerető Jézus kezében. Onnantól kezdve az Ő követségében jár: az Ő lábává válik, amint betegeket látogat; az Ő kezévé, amikor öregek kezét, gyermekek fejét símogatja; az Ő szava szól a szájából. Akit Isten egészen lefoglalt magának, annak egész élete áldássá válik.
Nem beleszólni!
Az ehhez a célhoz vezető legfontosabb, elsajátítandó tananyag a kontemplatív/passzív ima iskolájában – ez ismét paradoxnak hangzik – megtanulni, hogy ne szóljunk bele. Az imaélet első szakaszában a pszichológiai problémák megoldása a feladat. Senki sem kerülhet bensőségesebb kapcsolatba másokkal, mint amennyire bensőséges kapcsolatban van önmagával. És persze Istennel sem ápolhatunk mélyebb kapcsolatot annál, mint ahová önmagunkban eljutottunk. Itt sok a tennivaló. A megtisztulás útját (via purificativa) végig kell járni. Később azonban már spontán világosság gyullad az értelemben (via illuminativa). Innentől fokozatos változás áll be: Isten válik a főszereplővé. Ő fog egyesíteni minket önmagával (via unificativa). Ennek útjára tanít a Kontemplatív lelkigyakorlatok c. gyakorlati kézikönyv.
Az imaélet kezdeti szakaszában mintegy a „fejünkből” beszélünk, főképp az értelmünkkel kommunikálunk Istennel. Ezután kapnak szerepet a mélyről jövő intuíciók: ez a belső megvilágosodás szintje. A legfontosabb tudományos felfedezések sem tisztán logikai levezetés útján támadtak. Valójában akkor váltak lehetővé, amikor a kutatóknak sikerült félretenniük a rációt és teljesen az összefüggések belső meglátására tudtak hagyatkozni. Csakhogy az imában előrehaladók számára egy idő után még az intuiciókra való várakozást is félre kell tenni. Csak akkor kezdi a Szentlélek maga vezetni az imádkozót meditációja – és élete – útján. A nehézség persze abban áll, hogy valahányszor ezt el akarjuk magyarázni, újra csak a rációra vagyunk utalva. Talán egy példa mégis jobban segít a kontemplatív ima megértéséhez.
Egy hasonlat
A lelki élet két fokozata hasonlít ahhoz, ahogyan autót vezetünk. Az aktív szakaszban az ember beül a volán mögé és elfordítja a slusszkulcsot, beindítja a motort. Nézi az utat, forgatja a kormányt, maga dönt arról, hogyan oldjon meg egy-egy nehéz forgalmi helyzetet. Ezalatt Isten az anyósülésen ül, és – nem szól bele. A lelki élet célja így foglalható össze: nekünk magunknak kell átülni az anyósülésre. Csakhogy itt ülve az ember rendszerint kommentálja az út során zajló eseményeket: most piros van, állj meg; gyorsíts; lassíts; vezess óvatosabban! A szemlélődés legrövidebb meghatározása azonban így hangozik: megtanulni nem beleszólni. Nézni és nem befolyásolni az eseményeket – ez az önkiürítés, a kontempláció útja.
Nehéz meglátni, érzékeltetni ennek az értelmét… Talán annak tudatosítása segíthet, hogy életünk során Jézus abszolút jóindulattal néz minden embert, és – nem szól bele az életünk alakításába. Tiszteletben tartja a döntéseinket. Ezt megtanulni mindannyiunk számára a legnagyobb kihívás.
Ellenvetések
De hát nem bűnös passzivitás ez? – mondhatja valaki. Nem arra vagyunk hivatva – különösen mi, keresztények –, hogy, ahelyett, hogy ölbe tett kézzel ülnénk és tétlenül várnánk, hogy mi fog történni, végre kézbe vegyük az eseményeket, intézzük a sorsunkat, jobbá tegyük magunk és mások életét? Nem kötelességünk-e a világ megjavítása? Nem számít egyenesen véteknek a tenni akarás ilyenfajta hiánya?
Természetesen sok igazság van ezekben az ellenvetésekben. Az aktív imában – mint az tevékeny élet más területein is, mindent meg kell tenni, ami csak rajtunk múlik. A szemlélődés azonban más síkon történik. Sokak tapasztalata, hogy egy ponton túl nincs hatalmunk többé önmagunk és a világ átalakítása fölött. A tőlem függetlenül zajló külső, történelmi események egész sorát nem vagyok képes befolyásolni. Mindez a belső világban is így van: nem tudom akarattal elérni, hogy ne kívánjam többé a sikert, az élvezeteket, a gazdagságot. Legmélyebb önzésemtől nem vagyok képes önerőből szabadulni.
Ahhoz, hogy félre tudjuk tenni a tenni akarás kényszerét, arra van szükség, hogy elhiggyjük: ez az feltétele annak, hogy valami nagyobb jó történhessék. Maga Isten akar belépni az életünkbe – Neki kell helyet csinálni. A legtöbben visszariadnak attól, hogy saját gondolataikról, terveikről, ambícióikról lemondjanak, hogy kiüresedjenek. Mind ha jobban tudnák Istennél, mire van szükségük! Másoknak viszont megadatik, hogy bizalommal hagyatkozzanak arra, amit az élet hoz – legyen bár élet, vagy halál. Ők elsősorban a bennük és általuk működő Isten szándékait törekszenek megvalósítani: függetlenül attól, hogy ez egészséget, vagy betegséget, gazdagságot vagy szegénységet, hosszú életet, vagy rövidet jelent-e. Függetlenné válnak tulajdon teljesítményeiktől.
Teréz anya
Aki következetesen kitart a kontemplatív imában, annak nem várt tapasztalatokban lesz része. Érdekelni kezdi más emberek sorsa; nem esik nehezére többé odafigyelni rájuk, és – bár nem akarja többé megváltoztatni őket – észreveszi, hogy szavai az átlagosnál nagyobb hatással vannak. Felébred benne a részvét mások szenvedése iránt; tenni akar értük; bár már nem akarja megváltoztatni a világot. Lépésről-lépésre kiveszik belőle a felháborodás is – lassan megbarátkozik azokkal a szenvedésekkel is, amiket elszenvedni az élet felad. Érzelmi életében is megszűnnek a hirtelen és ingadozó hangulatváltozások: egyre inkább Isten veszi át az uralmat a szívében. Könnyű neki elfogadni az övétől eltérő erkölcsi beállítódottságú embereket; más vallások követőit pedig lelki rokonnak érzi. Gyakorta belső örömet és békét tapasztal, amelynek nincs közvetlenül megmagyarázható oka. Ugyanakkor nem érzi többé annak kényszerét, hogy „prédikáljon”, másokat minden áron meggyőzzön saját igazáról: szavak nélkül is hitet közvetít. Életének spontán kisugárzása van.
Mások mellett ilyen volt Teréz anya a XX. században. Egy barátom római tanulmányaink alatt hallotta őt beszélni. Azt mondta, soha nem felejti el. Pedig nem is mondott semmi különöset, csak a saját szavaival ismételte meg az evangéliumot. Csakhogy az ő szájából most valahogy minden másként hangzott: a szavak élettel teltek meg. Mintha lángra lobbantak volna. Erről az állapotról ír Szent Pál apostol is: „Élek én, de már nem én élek, hanem Krisztus él bennem” (Gal. 2,20).
Lelki sötétség
„De vajon megéri így élni?” – kérdezheti valaki. „Könnyebb lesz ezen az úton elviselni az élet megpróbáltatásait?” „Megszűnnek így a szenvedések?”
Az ima mesterei semmi bíztatóval nem kecsegtetnek. Éppen ellenkezőleg! Aki komolyan rálép a szemlélődés útjára, érzékenyebbé válik mások szenvedéseire és igényeire. Így jobban fájnak neki az elkövetett jogtalanságok is. Sőt: a kontemplatív imában egy idő után rendszerint megtapasztaljuk azt is, amit lelki írók „sötét éjszakának” neveztek.
A spirituális életben többféle éjszaka van. Az első közülük az „érzékek éjszakája” – az a tapasztalatom, hogy ezt nagyon sok komoly keresztény (laikus, pap vagy szerzetes/-nő) megtapasztalja. Ilyenkor az embernek nincs kedve többé az imádsághoz, megszűnnek a pozitív érzések, nem vonz többé a kápolna csendje, ellenállások, sötétségek törnek fel a psziché mélyrétegeiből: rengeteg magány, fájdalom és vígasztalanság. A pozitív érzelmek alábbhagynak, sőt kihunynak, nem vonzzák többé az imádkozót. Ám aki kitart ebben az állapotban, az még mindig nem ért az út végére: beköszönthet a „szellem éjszakája” is. Ekkor Isten látszólag teljesen visszahúzódik. Félelmek jönnek, hogy talán elkárhozom, bűneim tudata éget belülről, és nincs látható esély, hogy mindez valaha is megváltozzon. Avilai Szent Teréz mondta ekkor: nem baj, én a pokolban is szeretni fogom az Istent. Ebben az állapotban azután a hit rendkívüli tisztulása megy végbe, amit nehéz elviselni. Nem véletlenül próbálták Liesieau-i kis Szent Teréz rendtársai elrejteni lelki naplója utolsó fejezeteit…
Sugárzó emberek
Aki végigmegy az Istennel való találkozás tűzpatakján, és hűséges marad az imában, annak – tapasztalat szerint – hosszú távon átalakulnak, megtisztulnak a kapcsolatai. Más lesz a viszonya önmagához, a többi emberhez, és Istenhez is. A szemlélődő imamód életformává válik: Isten kegyelmének eszközévé teszi az embert, elvezeti a sikerektől és a sikertelenségektől való belső függetlenségre, szentignáci értelemben vett „indifferenciára”. Mindez nem sztoikus nyugalmat vagy érzelmi hűvösséget jelent, még kevésbé az örömökkel szemben tanúsított érzéketlenségben, vagy a szenvedéstől való megérinthetetlenségben jut kifejezésre, hanem – éppen ellenkezőleg! – az emberi szívbe figyelmes érzékenységet, együttérzést és szeretetet áraszt.
A legtöbb ember azt gondolja, hogy van itt 70-80 évünk, aminek a végén Isten vár; jól kell tehát eltölteni, kicsit a lelkünkre is gondolva – de Isten alapvetően messze van. Ha valaki kissé előrehalad a lelki élet útján, akkor kiderül: Isten még sokkal messzebb van – világ és közte húzódó szakadék áthidalhatatlan. Az „haladókra” pedig gyakran teljes sötétség borul: de ez azért van, mert mert Isten olyan közel van, hogy a fénye mindent elvakít. Teréz anya ezért lelki mesterünk. Hatékony közbenjáró a mennyben a fájdalmas tisztulás és sötétség idején.
(A könyv: Teréz Anya: Jöjj, légy a világosságom, "Kalkutta szentjének" személyes írásai, Vigilia Kiadó, 2008 - csak erős idegzetűeknek!)
(A Szeretet Misszionáriusainak - Teréz Anya nővérei - napi imádsága)
Rafael Merry del Val bíboros: Az alázatosság litániája
A vágytól, hogy megbecsüljenek, - szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy szeressenek, - szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy népszerű legyek, - szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy fölemeljenek, - szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy tiszteljenek, - szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy dícsérjenek, - szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy előnyben részesítsenek, - szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy tanácsomat kérjék, - szabadíts meg Jézusom!
A vágytól, hogy igazat adjanak nekem, - szabadíts meg Jézusom!
a vágytól, hogy elismerjenek legyek, - szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy megaláznak, - szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy lenéznek, vagy leráznak, - szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy megvetnek, - szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy korholnak, - szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy megütnek, - szabadíts meg Jézusom!
a félelemtől, hogy megrágalmaznak, - szabadíts meg Jézusom!
A félelemtől, hogy kigúnyolnak, - szabadíts meg Jézusom!
a félelemtől, hogy mellőznek vagy elfelejtenek, - szabadíts meg Jézusom!
a félelemtől, hogy igazságtalanság ér, - szabadíts meg Jézusom!
a félelemtől, hogy meggyanúsítanak, - szabadíts meg Jézusom!
Hogy másokat nálam jobban szeretnek,
- add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy másokat nálam többre becsülnek,
- add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy a világ szemében más növekszik és én kisebbedem
- add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy az erényt másokban dícsérik és a jót bennem nem veszik észre,
- add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy másokat magasztalnak, míg engem észre sem vesznek,
- add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy másokat nálam jobban előnyben részesítenek,
- add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Hogy mások szentebbek, jobbak nálam, és én csak olyan szent leszek, amilyen a Te kegyelmedből telik tőlem
- add kegyelmedet, Jézus, hogy alázatossággal és szeretettel viseljem el!
Az emberek esztelenek, következetlenek és magukba fordulnak,
mégis szeresd őket!
Ha jót teszel, megvádolnak,
hogy önzés és hátsó gondolat vezérli cselekedeteidet,
mégis tégy jót!
Ha sikeres vagy,
hamis barátokat és igazi ellenségeket szerzel,
mégis érj célt!
A jó, amit ma teszel,
holnap már feledésbe megy,
mégis tedd a jót!
A becsületesség s őszinteség sebezhetővé tesz,
mégis légy becsületes és nyílt!
Amit évek alatt felépítesz,
lerombolhatják egy nap alatt,
mégis építs!
Az embereknek szükségük van segítségedre,
de ha segítesz, támadás érhet,
mégis segíts!
A legjobbat add a világnak, amid csak van,
s ha verést kapsz cserébe,
mégis a legjobbat add a világnak, amid csak van!
(Felirat az egyik kalkuttai, a Szeretet Misszionáriusai által fenntartott
gyermekotthon falán.)
Teréz anya imája
Adj időt a gondolatnak
Erőd forrása ez.
Adj időt az imának
A legnagyobb erő a Földön ez.
Adj időt a mosolynak
A lélek zenéje ez.
Adj időt a játéknak
Az örök ifjúság titka ez.
Adj időt a szeretetnek
s légy szeretett
Isten adománya ez.
Adj időt az adakozásnak
Önzésre nem juthat idő.
Adj időt az olvasásnak
A bölcsesség kútja ez.
Adj időt a barátságnak
A boldogság útja ez.
Adj időt a munkának
A siker ára ez.
Adj időt a szeretetnek
A Mennyek kulcsa ez.
A csend gyümölcse az ima.
Az ima gyümölcse a hit.
A hit gyümölcse a szeretet.
A szeretet gyümölcse a béke.
Ámen.
Gyorsan eszünk, gyorsan utazunk, gyorsan imádkozunk. Pedig az ima - a szemlélődő imádság - lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel kommunikáljunk, azzal az Istennel, akiről annyiszor megfeledkezünk.
Mielőtt eljutnánk a szemlélődő imádsághoz, tegyünk fel néhány kérdést magunknak:
- Milyen gyakran imádkozom?
- Hogyan imádkozzam?
- Mit jelent számomra, hogy Istent Abba atyámnak szólíthatom?
- Milyen szavakat használok leggyakrabban Isten neve helyett?
- Úgy gondolkodom Róla, mint az én Atyám?
Olvassuk el újra a következő igeverseket: (Máté 6:9) (Máté 07:11) (Máté 06:32) (Lk 12,32) (Jn 14:18) (Róma 8:14-16) (Galata 4:6)
- Tapasztaltam már, hogy a Szentlélek segít imádkozni?
- Kértem valaha Tőle segítséget?
- Szilárdan elhatároztam már, hogy naponta imádkozom, bármennyi akadály is közbejön?
Az ember erős elhatározással fogjon hozzá a belső imához. Ne hallgassatok senkire aki más utat mutat nektek. Elmélkedésteket olyan imára alapítsátok amely az Úr ajkáról maradt ránk. (Miatyánk)
Az ember mielőtt imádkozni kezd, gondolja el, hogy ő kicsoda, s miképpen kell Istennel szemben viselkedni. Ki az Istenember, ki az Atyja, micsoda az a kincs, amit nekem igér, milyen a természete, mivel tudnék a kedvében járni, mi okoz neki örömet, miben kell megváltoznom, hogy az én természetem megfeleljen az övének? (Erre kell törekednie a nőnek is, ha boldog akar lenni a házaséletben)
Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja - részletek
Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!
Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.
Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.
Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.
Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.
És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:
Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!
Krisztus, hozzád tartozom;
Krisztus a Tiéd vagyok.
(Roger testvér)
"Ne aggodalmaskodjatok hát,
és ne kérdezgessétek:
Mit eszünk, mit iszunk?
Ezeket a pogányok keresik.
Mennyei Atyátok tudja,
hogy ezekre szükségetek van.
Ezért ti elsősorban az Isten országát
és annak igazságát keressétek,
s ezeket mind megkapjátok hozzá!"
(Máté evangéliuma 6, 31-33)
Aki Istent ismeri, az nemcsak az ég és a csillagok láttára, hanem egy fűszál vagy bármely jelentéktelen dolog szemlélése által is azonnal fel tud emelkedni Isten szeretetéhez."
(Loyolai Szent Ignác)
"Amikor az ember imádkozik, akkor Jézus Krisztushoz fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítséget kér, majd belemerül a Szentírásba, és tanul életéből. Hagyja magára hatni mindazt, amit Krisztus mondott, és megpróbálja összevetni azt a saját életével. Így talál egyet-mást, amit megjavíthatna, hogy mindennapjai jobban összhangba kerüljenek Jézuséval. Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája. Amikor ez lecsengett, és valaki még imában akar maradni, akkor rendszerint lecsendesedik, és sok szó nélkül, egyszerűen ott marad Jézus Krisztus előtt, és meghitt figyelemben, szerető tekintettel az ő jelenlétében időzik. Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Ha már tényleg megnyíltak egymás előtt, és mindent elmondtak, ha már semmi sem zavarja az összhangot közöttük, akkor egy ideig még csendben maradnak. Ez még jobban elmélyíti a kapcsolatukat. A Jézus Krisztussal való meghitt együttlétet nevezzük szemlélődő imának."
Jálics Ferenc
jezsuita atya
Szabadító ima
Ima a Szent Vér erejében
Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.
Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.
Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.
Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.
Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.
