A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Advent. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Advent. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. december 4., péntek

IMA – Adventben élek





Adventben élek, Atyám, advent az egész életem!
Mert Rád várok, hogy ma és holnap találkozzam Veled a
kicsinyekben és elesettekben, a betegekben és a
kiszolgáltatottakban!
Rád várok, hogy találkozzam végre Veled önmagamban,
mert a Szentlélek temploma vagyok, mert Te vagy a
szőlőtő, s én a szőlővessző. 
Várom a Veled való mindennapos és folytonos találkozást – a jelenlétet –-, mert így
szóltál hozzám: „maradjatok bennem, akkor én is bennetek maradok” (Jn 15,4).

Adventben élek, Atyám, hosszú advent az egész életem,
mert várom a Veled való végső találkozást. És tudom jól,
hogy nem kell egyedül készülnöm a találkozásra, mert
velem vagy most is, minden nap, az idők végezetéig, úgy,
ahogy megígérted! Így az adventem örömteli várakozás,
mert már kaptam ízelítőt abból, mit reményeim szerint
egyszer majd színről-színre látok majd! 

Ámen

2020. november 29., vasárnap

Az ADVENT lényege

Az ADVENT  lényege

Nem azért kell várni, hogy legyen karácsony, mert karácsony akkor is lesz, ha nem várjuk, csakhogy ott legyünk akkor, amikor Ő érkezik!




2013. december 18., szerda

Adventi fohász


Mt 1,18-24

Jézus Krisztus születése pedig így történt: Anyja, Mária el volt jegyezve Józseffel. Mielőtt egybekeltek volna, kitudódott, hogy méhében fogant a Szentlélektől. József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el őt. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az Úr szava, amit a próféta által mondott: „Íme, a szűz méhében fogan és fiút szül, és a nevét Emmánuelnek fogják hívni”. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.” József pedig fölkelt álmából és úgy tett, amint az Úr angyala megparancsolta neki. Magához vette feleségét.

Bevezető ima: Uram, segíts meg engem, hogy a Szentcsalád egyszerűsége és tisztasága nemesítse meg a szívemet!

Forrás: Regnum Christi mozgalom napi elmélkedése


2013. december 1., vasárnap

Adventi ima



Urunk, Jézus Krisztus, teremts bennünk csendet, hogy az adventi időben Rád, a Te szavadra, útmutatásodra, szeretetedre figyelhessünk. 
Teremts bennünk csendet, hogy lelkünk mélyén meghalljuk bűnbánatra hívó szavadat! 
Teremts bennünk csendet, hogy meghalljuk az adventi örömhírt: emberként fogsz megszületni. 
Teremts bennünk csendet! 
A hit ajándékát elfogadó csendet. 
A Te titkaidat elfogadó csendet. 
A Te szeretetedet elfogadó csendet. 
A Megváltó érkezését váró csendet. 
A lélek mélyén megszülető öröm csendjét. 
Hiszek, Uram, erősítsd bennem, bennünk a hitet! 
Amen

2012. december 15., szombat

Gyújts éjszakánkba fényt

Advent harmadik hetére

Wb. My




Gyújts éjszakánkba fényt

Gyújts éjszakánkba fényt,
hadd égjen a soha ki nem alvó tűz,
a ki nem alvó tűz.

Gyújts éjszakánkba fényt,
hadd égjen a soha ki nem alvó tűz,
a ki nem alvó tűz.

Taizé-i ének (Jacques Berthier)





Within our darkest night

Within our darkest night,
you kindle the fire
that never dies away,
that never dies away.

Within our darkest night,
you kindle the fire
that never dies away,
that never dies away.






2012. december 8., szombat

Adventi lelkigyakorlat - Második imaidő



Felkészülés az imádságra 




Ha segít, gyújtok egy gyertyát, és összpontosítok néhány pillanatig az égő lángra. Én is ilyen szeretnék lenni, egy apró fényforrás, amit Isten gyújtott lángra egy elsötétült világban. Szeretném, ha ez az imaóra táplálná a lángomat.

Letelepedek az erre kiválasztott helyre. Számomra ez a szent hely!

Felidézhetem, mi maradt meg bennem az előző imaóráról. Talán úgy érzem, jó lenne visszatérni valahova, ahol akkor jártam, például Mária mondására: „Íme, itt vagyok.”

„Íme, itt vagyok, Uram” – mondom. „Te szeretsz életre. Mindig is vágytál rám. Te juttattál el eddig a percig. Szólj, Uram, mert hallja a te szolgád.”

Elcsendesedem, Isten állandó szerető pillantását érzem magamon. Jézusra nézek, aki néz engem. Akár itt is maradhatok az imaóra nagy részén. Csak az számít, hogy kapcsolatba lépjek Istennel, aki mindig jelen van, az a fontos, hogy közvetlenül kapcsolódjak hozzá.

2012. december 7., péntek

Pilinszky János: A várakozás szentsége


Mire is várakozunk ádvent idején?
Jézus születésére, arra, hogy a teremtett világban maga a teremtő Isten is testet öltsön. Arra várakozunk, ami már réges-régen megtörtént.

Ez a magatartás, ez a várakozás nem új. A felületen az ember köznapi életét mindenkor könyörtelenül meghatározza az idő három - múlt, jelen és jövő - látszatra összebékíthetetlen fázisa. A felületen igen. De nem a mélyben. Ott, a mélyben mindig is tudta az emberiség, hogy tér és idő mechanikus határait képes elmosni a minőség, a jóság, a szépség és igazság ereje. Elég, ha a nagy drámákra vagy a nagy zeneművekre gondolunk, melyek titokzatos módon attól nagyok, hogy többek közt alkalmat adnak arra is, hogy a jövőre emlékezzünk és a múltra várakozzunk.

A minőség ideje időtlen. Amikor Bach passióját hallgatjuk: honnét szól ez a zene? A múltból? A jelenből? A jövőből? Egy bizonyos: mérhetetlenül több, mint kegyeletes megemlékezés és sokkalta több, mint reménykedő utópia. Egyszerre szól mindenfelől.

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódáról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek - megszületvén Betlehemben - maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyódhatunk: ami megtörtént és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.

Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valóban mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosan úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

Forrás: Szegedi Piaristák


2012. december 2., vasárnap

Adventi lelkigyakorlat - Első imaidő


Felkészülés az imádságra 





Elindulásként képzeld magad elé a betlehemi istálló képét a szereplőkkel és az állatokkal. A négy imaórán más-más szereplőt fogok középre állítani, hogy barátkozzanak veled, mialatt a gyermek Krisztust keresed. Tekintsd őket „patrónusaidnak”, és kérd segítségüket. Támaszaid lesznek, nem fogod egyedül érezni magad az imaórán. A történések, a beszélgetések gazdagíthatják imádságodat.
Tavaly például, ahogy készültem egy adventi hétvégére egy csoporttal, többször meglepődtem, milyen sok utalás esik az angyalokra. Újra meg újra feltűntek a karácsonyi jelenet helyszínein, és mindenütt komoly szerepük volt. Ezért az jutott eszembe, hogy az angyalok értem is tehetnének valamit. Az Adventhez való hozzáállásom változott meg ezáltal. Megkérheted te is a saját angyalodat, hogy adventi lelkigyakorlatodon különös figyelemmel foglalkozzék veled. Vagy esetleg ismersz egy állapotos édesanyát, s ez segíthet abban, hogy jobban megértsd a gyermeket váró Mária lelkiállapotát.






2012. december 1., szombat

Hova tűnt a tiszta hit?















A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.

Hideg kövön anyókák
Térdelnek. Ifju pap
Magasba fölmutatja
Szelíden az Urat.

Derűs hit tűnt malasztját
Könnyezve keresem.
Ó, gyönyörű gyerekség,
Ó, boldog Betlehem!


Juhász Gyula Rorate
(1920)

Juhász Gyula Rorate című adventi verse a gyermekkori hajnali misék hangulatát idézi fel, és a gyermeki hit ártatlanságát, derűjét keresi újra.

2012. november 29., csütörtök

Adventi lelkigyakorlat


Mária hívta fel a figyelmemet az Adventi lelkigyakorlatra, szeretettel továbbadom!


Kattints a képre a lelkigyakorlatért!






2012. november 28., szerda

Advent elé



Emlék talán az első szeretet?
Vágyakozva gondolsz vissza gyermekkorod békés templomba járására. Az időkre, mikor alig vártad, hogy olvasd a Bibliát és imádkozz?
Tefeléd is hangzik a hívó szó: térj vissza hozzám!
Kezdd el tisztogatni az életed, maradj meg az ösvényen, hiszen az vár oda vissza, aki a legjobban szeret.
S akkor majd te is elmondhatod boldogan: ismét megesett az ő szíve rajtam.



Szerető Urunk!
Mutasd meg a sötétségbe elénk jövő fényedet, hogy követhessük a betlehemi jászolig! Ámen



Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Isten megtapasztalására vágysz?

Gyorsan eszünk, gyorsan utazunk, gyorsan imádkozunk. Pedig az ima - a szemlélődő imádság - lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel kommunikáljunk, azzal az Istennel, akiről annyiszor megfeledkezünk.

Mielőtt eljutnánk a szemlélődő imádsághoz, tegyünk fel néhány kérdést magunknak:

- Milyen gyakran imádkozom?
- Hogyan imádkozzam?
- Mit jelent számomra, hogy Istent Abba atyámnak szólíthatom?
- Milyen szavakat használok leggyakrabban Isten neve helyett?
- Úgy gondolkodom Róla, mint az én Atyám?

Olvassuk el újra a következő igeverseket: (Máté 6:9) (Máté 07:11) (Máté 06:32) (Lk 12,32) (Jn 14:18) (Róma 8:14-16) (Galata 4:6)

- Tapasztaltam már, hogy a Szentlélek segít imádkozni?
- Kértem valaha Tőle segítséget?
- Szilárdan elhatároztam már, hogy naponta imádkozom, bármennyi akadály is közbejön?

.............................................................................................

Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:




------------------------------------------------------




" Add, hogy imámban ne kérjek semmit,
de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "

Pilinszky János

Isten mindig meghallgat



Imádság
Az ember erős elhatározással fogjon hozzá a belső imához. Ne hallgassatok senkire aki más utat mutat nektek. Elmélkedésteket olyan imára alapítsátok amely az Úr ajkáról maradt ránk. (Miatyánk)

Az ember mielőtt imádkozni kezd, gondolja el, hogy ő kicsoda, s miképpen kell Istennel szemben viselkedni. Ki az Istenember, ki az Atyja, micsoda az a kincs, amit nekem igér, milyen a természete, mivel tudnék a kedvében járni, mi okoz neki örömet, miben kell megváltoznom, hogy az én természetem megfeleljen az övének? (Erre kell törekednie a nőnek is, ha boldog akar lenni a házaséletben)

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja - részletek

Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!



Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.

Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.

Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.

Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.

És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:

Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!

Krisztus, hozzád tartozom;

Krisztus a Tiéd vagyok.

(Roger testvér)








"Ne aggodalmaskodjatok hát,
és ne kérdezgessétek:
Mit eszünk, mit iszunk?
Ezeket a pogányok keresik.
Mennyei Atyátok tudja,
hogy ezekre szükségetek van.
Ezért ti elsősorban az Isten országát
és annak igazságát keressétek,
s ezeket mind megkapjátok hozzá!"

(Máté evangéliuma 6, 31-33)




Aki Istent ismeri, az nemcsak az ég és a csillagok láttára, hanem egy fűszál vagy bármely jelentéktelen dolog szemlélése által is azonnal fel tud emelkedni Isten szeretetéhez." (Loyolai Szent Ignác)
"Amikor az ember imádkozik, akkor Jézus Krisztushoz fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítséget kér, majd belemerül a Szentírásba, és tanul életéből. Hagyja magára hatni mindazt, amit Krisztus mondott, és megpróbálja összevetni azt a saját életével. Így talál egyet-mást, amit megjavíthatna, hogy mindennapjai jobban összhangba kerüljenek Jézuséval. Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája. Amikor ez lecsengett, és valaki még imában akar maradni, akkor rendszerint lecsendesedik, és sok szó nélkül, egyszerűen ott marad Jézus Krisztus előtt, és meghitt figyelemben, szerető tekintettel az ő jelenlétében időzik. Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Ha már tényleg megnyíltak egymás előtt, és mindent elmondtak, ha már semmi sem zavarja az összhangot közöttük, akkor egy ideig még csendben maradnak. Ez még jobban elmélyíti a kapcsolatukat. A Jézus Krisztussal való meghitt együttlétet nevezzük szemlélődő imának."

Jálics Ferenc
jezsuita atya

Szabadító ima

Ima a Szent Vér erejében

Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.

Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.

Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.

Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.

Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.

Forrás: HAGIOSZ

Könyvjelző

137 (1) 1890 (1) 5×111 cm. Budapest (1) A lélek kiáltásai Istenhez (1) Abba (1) add Uram (1) Advent (11) Adventi (4) Ágoston (1) akaratod (1) Akarom (1) alázat (2) alázatos (1) áldás (10) Áldjátok az Urat (1) áldjon (1) áldott (4) áldott közösség (1) áldozás (1) Allen G White (1) álmunk (1) angyal (2) angyalok (4) aranymondás (1) Aranyszájú Szent János (1) Ároni áldás (1) árvíz (1) Assisi Szent Ferenc (4) asztali áldás (5) Atya (9) Atyám (3) Atyánk (1) Ave Maria (1) Avilai Szent Teréz (12) Avilai Teréz imája (4) bárány (2) Barsi Balázs (1) bátorság (1) béke (3) békesség (7) belső út (1) belső várkastély (1) Bergoglio (1) Bertie Brits (1) betegekért (1) Betlehem (4) Biblia (3) Bibliát (1) bizalom (2) Bodrog Miklós (1) boldog (1) boldog mondások (1) boldogság (1) Boulad (1) böjt (4) Böjte Csaba (5) Böjte Mihály (2) böjtölés (1) buék (1) bűn (7) bűnbánat (4) bűnbánat. (1) Cecília (1) Charles Capps (1) Charles de Foucauld imája (1) chat (1) Chiara Lubich (2) Cornelia von Putnocky (1) Credo (1) Cruz (1) csend (6) csésze (1) csillag (1) Csiszér László (1) csoda (2) csodák (1) csodás érem (1) Csók István: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Úrvacsora). Olaj (1) dal (1) dalok (1) Dennis Walker (1) Deo Gratias (1) dicséret (1) Dicsérlek (3) dicsőítések (4) dicsőség Istennek (1) dicsőségét (2) Dióssy Iván (1) düh (1) ég és föld (1) egyedül (1) egyház (2) egyszerűség (2) együttérzés (1) élet (3) életszentség (1) életünk (1) ellenség (1) elmélkedés (3) élő hit (2) ember (1) Emmanuel (1) Emmausi tanítványok (1) énekes füzetek (1) Énkek éneke (1) értelmem (1) eskü (1) esti ima (6) eucharistia (1) eucharisztia (2) Evangélium (1) evangelizáció (1) examen (1) Fausztina (1) felajánlás (1) felebarát (2) feltámadás (3) fény (6) Ferenc pápa (9) film (6) Fiú (3) Fleur du Carmel (1) fohász (9) fotó (1) főbűn (1) Füle Lajos (1) gazdagság (1) getszemáni (1) glória (1) Golgota (2) gondolkodni való (1) gyertya (1) gyógyító (1) gyógyító Krisztus (1) gyógyulás (3) gyónás (2) Gyökössy (2) győztes élet (1) Gyuri naplója (3) hagyomány (1) hála (6) hálaima (1) halál (1) halpénz (1) hamvazószerda (1) hathatós ima (2) hazaérkezés (1) hazafelé (1) házasság (1) házi áldás (1) hészükhaszta (1) himnusz (2) hiszek (1) hit (17) hit éve (2) hitünk (1) húshagyó kedd (1) húsvét (4) húsvéti ünnep (1) hűség (1) hűségima (1) idézet (2) ige (8) ima (54) ima a gyermekekért (1) ima őrangyalhoz (1) ima szép halálért (1) ima útja (1) imádág (1) imádkozás (4) imádkozunk (2) imádkozzatok (3) Imádkozzunk (1) imádság (16) imaiskola (1) imakönyv (1) imamód (1) Indulj és menj (1) irgalmas (1) irgalmasság (2) irgalom (2) iskola (1) Isten (67) Isten anyja (1) Isten arca (1) Isten dicsőségére (1) Isten hangja (2) Isten igéje (2) Isten irgalma (1) Isten szava (1) Isten szent akarata (1) Istenem (3) Istenes Szent János (1) Istenhez (1) Isteni Szeretet (3) jászol (2) Jeges Mirjam (1) jel (1) Jeruzsálemi Szent Cirill (1) Jézus (64) Jézus élete (3) Jézus keresése (1) Jézus követése (1) Jézus Krisztus (4) Jézus szíve (1) Jézus születése (1) jó pásztor (1) Josip Loncar (2) Joyce Meyer (2) Jöjj Szentlélek (1) jöjjön el a te országod (1) karácsony (12) Kármel (1) karmelita (3) kávé (1) kegyelem (6) kényelem (1) kenyértörés (1) képmeditáció (2) kereszt (7) keresztelés (1) keresztény (2) kereszténység (2) Keresztes Szent János (2) keresztmisztika (1) keresztút (3) keresztvetés (1) kicsinység (1) kilenced (6) Kim Walker-Smith (1) kincs (2) királyság (1) Kis Szent Teréz (1) kísértések (2) kontemplatív (1) kották (1) könny (1) könyvek (1) közbenjárást kérő ima (1) közbenjáró ima (1) közbenjáró imádság (2) közösség (2) Krisztus (16) Krisztus követése (1) Krisztushordozó (1) küldetés (1) La Salette (1) lágy erények (1) latinul (1) látomás (1) Laudate Dominum (1) lélek (3) lélek ima (1) lélekerősítő levelek (1) lelked (1) lelkemet (2) lelki áldozás (1) lelkigondozás (1) lelkigyakorlat (5) lelkiismeret (4) lelkiismeret vizsgálat (3) lelkivezetés (1) lelkület (1) litánia (2) Lourdes (1) ltsz.: 1653. (1) Magyar Nemzeti Galéria (1) Mária (2) Marie (1) Medjugorje (1) megérint (1) megszólás (1) megtérés (4) Megváltó (5) megváltottalak (1) menny (2) mennyei Atya (1) Mennyország (2) Mester (3) Miatyánk (4) Miatyánk latinul (1) mikor imádkozzunk (2) mindenszentek (1) Mindenszentek litániája (1) misztika (2) misztikus imádság (1) mondd csak mit tennél (1) munka (1) nagyböjt (5) nagyfigyelmeztetés (1) napi 15 perc Istennel (1) napiremény (1) Natália nővér (1) Néri Szent Fülöp (2) Newman breviárium (1) Ninive (1) Nouwen (1) nőnap (1) nyelvima (1) nyugalom (1) oltalom (1) Oltáriszentség (2) önéletrajz (3) önfelajánlás (1) önismeret (1) önmagam (2) öregek (1) Őri István (1) örök (1) örök élet (2) öröm (5) örömhír (1) pápa (1) pápai áldás (1) Pásztor (2) Pater noster (1) Paul_Washer (1) penitencia (2) Pilinszky (3) Pio (3) Pió atya (6) Pozsonyi Ágnes (1) prédikáció (1) próbák (2) próbatétel (1) próféciák (1) prótétai élmények (1) Pünkösd (5) rákos (1) reggeli ima (2) remény (2) Reményik Sándor (1) reménység (1) ritus (1) római katolikus (2) rotate (1) rózsafüzér (5) rózsafüzér imádkozása (2) röpima (1) skapuláré (3) Slachta Margit (1) Spirituális olvasás (1) Spiritualitás (1) spiritus sancti (1) Spurgeon (1) Szeged (1) szemlélés (1) szemlélődés (4) szent (2) Szent Ágoston (3) Szent Bonaventura (1) Szent Fausztina (1) Szent Illés (1) Szent Katalin (1) szent kenet (1) Szent Mihály ima (1) Szent Patrik (1) Szent Péter (1) Szent Rita (2) Szentcsalád (1) szentek (3) szenteste (1) Szentháromság (2) Szentírás (3) Szentlélek (11) Szentlélek ajándéka (2) szentmise (9) szentmise latinul (1) szentség a hétköznapokban (1) szentséges éj (1) szentségimádás (1) szenvedés (1) szeplőtelen fogantatás (1) Szerafim atya (1) szerelmes (1) szeret Isten (1) szeretet (30) szeretet békesség (1) szeretlek (1) szerzetes (1) szív (9) szív imája (1) szőlőtő (1) szűk kapu (1) Szűz Mária (10) Szűz Mária mennybevétele (1) Szűzanya (3) Szűzanya. szeretet (1) Taizé (1) találkozás (3) tanúságtételek (1) társaság (1) társra várva (1) templom (2) Teremtő erő (1) Teréz anya (4) Thomas Merton (1) titok (1) tized (1) tízszemes (1) Tolsztoj (1) torinói lepel (1) Tökéletesség útja (2) tölts időt Istennel (1) tövis (1) Trausch Liza (1) Túrmezei Erzsébet (3) türelem (2) új élet (1) Új Év (2) Új evangelizáció (2) újév (1) Úr (19) Úr hangja (1) Úr imádsága (1) Úr Jézus (1) Úr színe előtt (1) Uram (13) Uram Istenem (1) urbi et orbi (1) Úrjézus (1) úrvacsora (1) út (1) üdvösség (4) üdvözlégy (1) üdvözülés (1) ünnep (4) vágyakozás (1) válás (1) Varga László atya (1) Vász Jenő SJ (1) vászon (1) Vatikán (1) Vatikáni Rádió (1) Végtelen (1) Vianney Szent János (1) Victoria Osteen (1) videó (1) vigasz (1) világvégén (1) virágvasárnap (1) Vőlegény (1) Zakariás atya (1) zarándok (1) zarándoklat (1) zsolozsma (2)