Szent Pál apostol buzdítja így a keresztényeket (1Tessz 5,17). S ez ránk is érvényes. Igen ám, de hogyan lehet teljesíteni ezt a parancsot? Hiszen az ember nem térdepelhet állandóan az imazsámolyán, összekulcsolt kézzel, imádságot mormolva. Teljesítenie kell állapotbeli kötelességeit is, mert különben a mulasztás bűnébe esik. Mi lenne, ha az édesapa nem dolgozná le a munkaidejét, arra hivatkozva, hogy neki imádkoznia kell? Mi lenne, ha az édesanya nem látná el gyermekeit, nem főzné meg az ebédet ugyanerre hivatkozva? Mi lenne, ha a diák nem tanulná meg a leckét, nem készülne fel a vizsgára ugyanilyen indokkal? Olyan esetre már ne is gondoljunk, hogy a mozdonyvezető nem indulna el a vonattal, a boltos nem nyitná ki az üzletet, az orvos nem rendelne, mert imádkoznia kell...
Mi hát akkor a megoldás?
Hogyan lehet szüntelenül imádkozni?
Közvetlen választ találunk erre abban a tanításban, hogy nem csak szavakkal lehet imádkozni. Ugyanis a szóbeli ima csak az egyik válfaja Istennel való kapcsolatunknak. Létezik mellette a gondolatban és a cselekedetekkel végzett imádság is. Amikor valakinek nincs lehetősége arra, hogy szóbeli imát mondjon, megteheti ezt gondolatban. S ez általában könnyű, hacsak nem nagy összpontosítást igénylő egyéb tevékenységről van szó. De ha erre sincs lehetőség, akkor még mindig rendelkezésre áll a cselekedetekkel felajánlott imádság. A bűnt kivéve minden tevékenységünket Istennek ajánlhatjuk. A leghétköznapibb dolgainkat is imádsággá nemesíthetjük felajánlással: a főzéstől a tanuláson át a pihenésig. Így minden pillanat, minden perc, minden óra elnyerheti igazi értelmét a Szent Pál-i tanítás teljességében: „Szüntelenül imádkozzatok."
Valahogyan ebben rejlik a keresztény élet legmélyebb értelme. Az Istennel való igazi, elmélyült kapcsolatban. Bizonyára nem véletlen, hogy az egyház harangszóval figyelmeztet a szertartások kezdetére. Aki nem tud elmenni a templomba, legalább gondolatban legyen jelen az istentiszteleten. Emellett görögkatolikus falvainkban sok helyen még ma is háromszor harangoznak napjában: hajnalban, délben és este, hogy a nap fontos fordulópontjain imádságra buzdítsák a híveket. Mint közismert, a déli harangszó eredetileg nem az 1456-os nándorfehérvári diadalt hirdette, hanem imádságra buzdított, hogy a keresztény Európát sikerüljön megvédeni a törökök támadásától. Bizonyára az sem véletlen, hogy az egyház előírta az étkezések előtti és utáni imát. Ezzel is figyelmeztet az imádság gyakoriságára, hiszen legalább háromszor szoktunk étkezni naponta. S az sem véletlen, hogy Nagy Szent Bazil már a IV. század derekán imaidőket írt elő a napi zsolozsma rendjében. Így háromóránként ma is lehetőség van bekapcsolódni az egyház hivatalos imádságába. Mindehhez érdemes újra meg újra megfontolni a bibliai alapokat is, hogy megvalósíthassuk a „szüntelenül imádkozzatok" elvét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden szavunk imádság!