Legfőbb kincsünk az imádság, az Istennel való beszélgetés; hiszen ez találkozás és együttlét Istennel.
Amiként testi szemünk fényessé lesz, mihelyt a fényt megpillantja, úgy ragyog és tündöklik az Isten felé forduló lélek is, szavakkal le nem írható isteni fényben. Persze azt az imádságot értem, amelyik a szív mélyéből fakad, nem pedig csak bizonyos megszokásból történik: nem meghatározott alkalmak és időközök szabják meg, hanem éjjel és nappal szünet nélkül tör elő.
Mert gondolatainkat nemcsak akkor kell Istenre irányítanunk, amikor belefogunk az imádkozásba, hanem az Isten utáni vágyakozásunkat és a reá való emlékezésünket is kapcsoljuk bele mindennapi teendőink végzésébe: a szegények gyámolításába, egyéb gondjainkba és üdvös jótékonykodásainkba. Isten iráni szeretetünk, mint a só, ízt ad mindennapi életünknek, és olyan lesz, mint a kedves ételáldozat az Úr előtt. Ne sajnáljuk, ha sok időt fordítunk is rá, mert egész életünkben mindig nagy haszon árad ránk belőle.
Az imádság a lélek világossága, Istennek igazi megismerése, közvetítő Isten és az emberek között. Az imádság által a magasba emelkedő lélek az egekbe hatol, és kimondhatatlan ölelésekkel karolja át az Urat. Mint a csöppnyi gyermek az anyjához, úgy sír fel, és könnyezve esdi az isteni táplálékot; saját kívánságai szerint kér, de az ajándék, amit kap, különb az egész látható világnál!
Az imádság tiszteletre méltó követünkként van jelen Istennél, megvidámítja a lelket, lecsendesíti érzéseit. Amikor kimondom e szót: imádság, ne szavak egymásutánjára gondolj, hiszen az sóvárgás az Isten után, szavakba nem önthető, kimondhatatlan áhítat, nem is emberi teljesítmény, hanem az isteni kegyelem műve, amelyről az Apostol is azt mondja: „Nem is tudjuk, hogyan imádkozzunk helyesen. A Lélek azonban maga könyörög helyettünk szavakba nem foglalható sóhajtozásokkal” (vö. Róm 8, 26).
Az imádságnak ezt a kegyelmi ajándékát, ha valaki megkapja az Úrtól, ez el nem rabolható kincs lesz számára, és ez a mennyei táplálék teljesen betölti a lelkét. Aki pedig ezt megízleli, az az Úr iránti bensőséges örök szeretetre gyullad, és szívét mintegy lobogó tűzként hevíti. Az imádkozásnak ezt az eredeti módját megvalósítva, díszítsd lelked házát szerénységgel és alázatossággal, tedd ragyogóvá az igazságosság fényével; ékesítsd jó cselekedetekkel, mint művészi aranylemez-díszítéssel, és tedd mutatóssá azt - cifra és díszes kövek helyett - hittel és nagylelkűséggel. Mindezek fölé hajlékod betetőzéséül építsd fel az imádság boltozatát. Tökéletes házat építs tehát az Úrnak, hogy abban, mint fényes királyi házban, láthasd őt vendégül: őt, akinek már-már mintegy élő mását hordozod kegyelme által lelked templomában az imádság erejéből.
Forrás: Aranyszájú Szent János püspök homíliáiból (Supp., Hóm. 6 De precatione: PG 64, 462-466) Az imádság a lélek világossága
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden szavunk imádság!