2013. szeptember 18., szerda

„Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" Képmeditáció

Csók István: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Úrvacsora).
Olaj, vászon, 1890, 137,5×111 cm.
Budapest, Magyar Nemzeti Galéria, ltsz.: 1653.

Emlékiratai szerint Csók István ezt a festményét legszemélyesebb ügyének tartotta. Egyszer ugyanis a sáregresi református templomban Isten-élmény melegítette át teljes valóját, amikor városi legényként hagyományos úrvacsoraosztás tanúja lehetett. Ennek az egzisztenciálisan átformáló élménynek nyugtalanító hatására fogott bele a kép megfestésébe. Az alkotás Münchenben készült, de teljesen dunántúli elemekkel, végül itthon, sárközi leányportréval fejezte be. Nincs a világnak olyan liturgikus jelenetet ábrázoló műalkotása, amely ennyire személyesen elmélyült, ennyire hitelesen reális és ennyire teológiailag helyes megfogalmazása lenne az eucharisztiának. Ha van egyáltalán a református teológiai esztétikumnak zseniális megvalósulása, akkor ez a kép az.

A festő az úrvacsorai közösség elrendezésével, ami egyébként igen nehéz szakmai feladat, beszédes kompozíciót hozott létre. A képet horizontálisan és függőlegesen átmetsző, keresztet képező két vonal mentén rendeződnek el a látvány elemei. A horizontális vonal a festő, illetve a néző szemmagasságában húzódik, s adja az úrasztalához kivonuló lányok közel azonos fejmagasságát. Csupán egy árnyalattal emelkedik föléjük a lelkipásztor kopaszodó kobakja, jelezvén, hogy ő a gyülekezet pásztora, mégsem a feje, hanem a sakramentumi jegyek egyszerű, szerény kiszolgálója. Ő csak kenyérben és borban osztja, de nem adja az isteni kegyelem ajándékait.

A balról érkező lányok sora még távolabb látszik, még kicsi az alakjuk. A jobb oldalon viszont fordulnak az asztal körül úgy, hogy az aranymetszésben kijelölt függőleges képzeletbeli vonalon a legközelebbi leány alakja már szinte kitölti a teljes képet. A balról érkezők még csak tömegükben, mozdulataikban mutatkoznak, az előlépő főalak viszont minden részletében személyes érintettségéről tesz tanúbizonyságot.  Az úri szent vacsorával élők mindegyike más-más mozdulatot tesz, a gyülekezet egészének fázisokra szétbontott pillanatfelvételei szerint, amelyeket a befogadó balról jobbra tartó tekintete folyamatos mozgásnak érzékel. Először kehelyért nyúl, aztán visszaadja azt a papnak, ezután kimérten keszkenőjébe törli meg ajkait, majd fokozatosan lehajtva fejét elmélyed önmagában.

Az úrvacsorai jegyek alig láthatóak. A kép mértani közepébe helyezve, az asztalra terített nemes sárközi varrottason a kenyér és a kancsó bor csupán jelzése annak, ami a történés láthatatlan lényege: az átszellemült gyülekezet valóságos részesedése Krisztus megváltói tettéből, értük megtört testéből és véréből. Az isteni részesülésnek ez a csodája csapódik ki a megilletődött leányok arcán, minden feltételt mellőző egyszerű hitük elmélyülésében. Nem néznek semmi külsőségre, nem törődnek semmit a környezettel, tekintetük belül tapad meg, ott, ahol lelkük érintkezik az Isten országával. Ők Krisztus Menyasszonya, az Egyház. Ezért is ábrázolt a képen Csók István gyülekezetként kizárólag leányokat, feltehetően éppen ezen alkalommal konfirmáló és először úrvacsorázó szüzeket, hogy a gyülekezetnek menyasszony voltát, Krisztus elválasztott szent szerelmét, az eklekta küriát hangsúlyozza, aki most Vőlegényével titokzatos menyegzőjét üli.

Mégis az egyetemesben fontosabb a különös, az Egyházban a tagok, az Isten teremtésének és megváltásának közvetlen megszólítottja: az egyén. Legnagyobb alakban őt festette meg a művész, mert noha a gyülekezet egy, szent, egyetemes és apostoli, de sohasem arctalan tömb, mintegy elvont fogalom vagy követelmény szobra, hanem tagjaiban eleven, egyedi, egyéni, megismételhetetlen és pótolhatatlan személyiség. Olyan, aki „egyedüli példány. / Nem élt belőle több és most sem él / s mint fán se nő egyforma két levél, / a nagy időn se lesz hozzá hasonló." A nevét is tudjuk: Érsek Örzse, akit megörökített a festő. Elhagyja épp az Úr asztalát. Ajkain még a Megváltó csókjának cseppje, amelyet önfeledten elfelejtett letörölni. Még gyermek, darabos és csontos, ugyanakkor királynéként az Úrnak választottja menyegzői ruhában. Kicsi mellén a csipkébe szúrva egy szál pünkösdi rózsa, melynek színe inkább bársonyos arcát önti el tüzesen. Amint van, minden pózolás nélkül lépdel el kicsit szögletesen, szemérmes merevséggel. Mielőtt útjára eresztené, pontosan felette, a meszelt falu puritán református templom ablaknyílásából behasít a világosság és egyúttal felizzik a Szent Lélek megnyíló szívében. Búcsúzóul és egyben a hétköznapok kezdetére Érsek Örzse fonott hajkoronáját végigsimogatja az isteni áldás.

Miről szól a festmény? Arról, hogy ebben a leheletnyi finomságban érhető tetten az ember méltósága.

Forrás: http://www.parokia.hu/

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Minden szavunk imádság!

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

Isten megtapasztalására vágysz?

Gyorsan eszünk, gyorsan utazunk, gyorsan imádkozunk. Pedig az ima - a szemlélődő imádság - lehetővé teszi számunkra, hogy Istennel kommunikáljunk, azzal az Istennel, akiről annyiszor megfeledkezünk.

Mielőtt eljutnánk a szemlélődő imádsághoz, tegyünk fel néhány kérdést magunknak:

- Milyen gyakran imádkozom?
- Hogyan imádkozzam?
- Mit jelent számomra, hogy Istent Abba atyámnak szólíthatom?
- Milyen szavakat használok leggyakrabban Isten neve helyett?
- Úgy gondolkodom Róla, mint az én Atyám?

Olvassuk el újra a következő igeverseket: (Máté 6:9) (Máté 07:11) (Máté 06:32) (Lk 12,32) (Jn 14:18) (Róma 8:14-16) (Galata 4:6)

- Tapasztaltam már, hogy a Szentlélek segít imádkozni?
- Kértem valaha Tőle segítséget?
- Szilárdan elhatároztam már, hogy naponta imádkozom, bármennyi akadály is közbejön?

.............................................................................................

Avilai Nagy Szent Teréz Belső Várkastélya igazi kihívás Isten megismerésére:




------------------------------------------------------




" Add, hogy imámban ne kérjek semmit,
de annál inkább hallhassalak
és hallgassalak téged. "

Pilinszky János

Isten mindig meghallgat



Imádság
Az ember erős elhatározással fogjon hozzá a belső imához. Ne hallgassatok senkire aki más utat mutat nektek. Elmélkedésteket olyan imára alapítsátok amely az Úr ajkáról maradt ránk. (Miatyánk)

Az ember mielőtt imádkozni kezd, gondolja el, hogy ő kicsoda, s miképpen kell Istennel szemben viselkedni. Ki az Istenember, ki az Atyja, micsoda az a kincs, amit nekem igér, milyen a természete, mivel tudnék a kedvében járni, mi okoz neki örömet, miben kell megváltoznom, hogy az én természetem megfeleljen az övének? (Erre kell törekednie a nőnek is, ha boldog akar lenni a házaséletben)

Avilai Szent Teréz: A tökéletesség útja - részletek

Jézus Krisztus, minden szeretet Szeretete!



Te mindig bennem élsz, még ha nem is tudok róla.

Te akkor is velem voltál, amikor megfeledkeztem rólad.

Szívemnek szívében rejtőztél, de máshol kerestelek.

Még ha távol maradok is Tőled, Te mégis vársz rám.

És egyszer eljön a nap, mikor így szólhatok hozzád:

Föltámadt Krisztus! Te vagy az életem!

Krisztus, hozzád tartozom;

Krisztus a Tiéd vagyok.

(Roger testvér)








"Ne aggodalmaskodjatok hát,
és ne kérdezgessétek:
Mit eszünk, mit iszunk?
Ezeket a pogányok keresik.
Mennyei Atyátok tudja,
hogy ezekre szükségetek van.
Ezért ti elsősorban az Isten országát
és annak igazságát keressétek,
s ezeket mind megkapjátok hozzá!"

(Máté evangéliuma 6, 31-33)




Aki Istent ismeri, az nemcsak az ég és a csillagok láttára, hanem egy fűszál vagy bármely jelentéktelen dolog szemlélése által is azonnal fel tud emelkedni Isten szeretetéhez." (Loyolai Szent Ignác)
"Amikor az ember imádkozik, akkor Jézus Krisztushoz fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítséget kér, majd belemerül a Szentírásba, és tanul életéből. Hagyja magára hatni mindazt, amit Krisztus mondott, és megpróbálja összevetni azt a saját életével. Így talál egyet-mást, amit megjavíthatna, hogy mindennapjai jobban összhangba kerüljenek Jézuséval. Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája. Amikor ez lecsengett, és valaki még imában akar maradni, akkor rendszerint lecsendesedik, és sok szó nélkül, egyszerűen ott marad Jézus Krisztus előtt, és meghitt figyelemben, szerető tekintettel az ő jelenlétében időzik. Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Ha már tényleg megnyíltak egymás előtt, és mindent elmondtak, ha már semmi sem zavarja az összhangot közöttük, akkor egy ideig még csendben maradnak. Ez még jobban elmélyíti a kapcsolatukat. A Jézus Krisztussal való meghitt együttlétet nevezzük szemlélődő imának."

Jálics Ferenc
jezsuita atya

Szabadító ima

Ima a Szent Vér erejében

Istenem, az Igaz Vér legyen oltalmunk, a szeplőtlen és érintetlen Bárány Vére, Egyszülöttednek, Jézus Krisztusnak drága Vére.

Ő békességet szerzett a kereszten ontott Vérével: az ő Vére, az új és örök szövetség Vére, amely megtisztít minden bűntől, mosson meg bennünket, szenteljen meg bennünket, üdvözítsen bennünket. A tökéletes áldozat Vére, amely sokakért kiontatott a bűnök bocsánatára, a Vér, amely hathatósabban kiált, mint Ábelé, tegyen bennünket a Te királyságoddá és papjaiddá, hogy legyőzhessük az ellenséget a Bárány Vére és a tanúságtétel igéje által.

Hints meg bennünket a végtelen értékű Vérrel, hogy távozzék tőlünk a Gonosz. A Vér, amelyben a megváltás és a bűnök bocsánata van, űzzön messze és tartson távol tőlünk minden sötét erőt, minden ártó hatalmat, minden ellenséges befolyást. A jövendő javak Főpapjának dicsőséges Vére hárítson el tőlünk minden démoni támadást, minden tisztátalan lelket, minden hazug és torz szellemet, minden pokoli behatolást, a sátán minden angyalát. Távozzék és fusson tőlünk minden hamisság, minden tisztátalanság, minden gyűlölet, minden félelem, minden rontás és romlás. A megfeszített és föltámadt Jézus csodálatos Vére elől meneküljön minden pusztító szellem, minden lázadó angyal, az ősi Kígyó minden mérge.

Köszönöm, Istenem, hogy ez valóban megtörténik, mert te hűséges és irgalmas vagy. Köszönöm, hogy fehérre moshatjuk ruhánkat a Bárány Vérében. Köszönöm, hogy a megváltás Jézusban van, akit Te rendeltél engesztelésül és szabadulásul, az ő Vérében, hit által. Hittel vallom, hogy ő megment és megszabadít. Jöjjön a békesség, jöjjön a szív örvendező tisztasága, jöjjön a gyermeki bizalom, jöjjön az egyszerű bizonyosság, jöjjön a testvéri szeretet, jöjjön az Igazság és a Szentség Lelke, jöjjenek szent angyalaid, foglaljanak le, őrizzenek és oltalmazzanak, hogy mérhetetlen szentséged megnyilvánuljon bennünk. Hála neked és dicsőség mindörökké. Amen.

Ez az ima összhangban áll a Hittani Kongregációnak a szabadító imára vonatkozó előírásaival.

Forrás: HAGIOSZ

Könyvjelző

137 (1) 1890 (1) 5×111 cm. Budapest (1) A lélek kiáltásai Istenhez (1) Abba (1) add Uram (1) Advent (11) Adventi (4) Ágoston (1) akaratod (1) Akarom (1) alázat (2) alázatos (1) áldás (10) Áldjátok az Urat (1) áldjon (1) áldott (4) áldott közösség (1) áldozás (1) Allen G White (1) álmunk (1) angyal (2) angyalok (4) aranymondás (1) Aranyszájú Szent János (1) Ároni áldás (1) árvíz (1) Assisi Szent Ferenc (4) asztali áldás (5) Atya (9) Atyám (3) Atyánk (1) Ave Maria (1) Avilai Szent Teréz (12) Avilai Teréz imája (4) bárány (2) Barsi Balázs (1) bátorság (1) béke (3) békesség (7) belső út (1) belső várkastély (1) Bergoglio (1) Bertie Brits (1) betegekért (1) Betlehem (4) Biblia (3) Bibliát (1) bizalom (2) Bodrog Miklós (1) boldog (1) boldog mondások (1) boldogság (1) Boulad (1) böjt (4) Böjte Csaba (5) Böjte Mihály (2) böjtölés (1) buék (1) bűn (7) bűnbánat (4) bűnbánat. (1) Cecília (1) Charles Capps (1) Charles de Foucauld imája (1) chat (1) Chiara Lubich (2) Cornelia von Putnocky (1) Credo (1) Cruz (1) csend (6) csésze (1) csillag (1) Csiszér László (1) csoda (2) csodák (1) csodás érem (1) Csók István: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre" (Úrvacsora). Olaj (1) dal (1) dalok (1) Dennis Walker (1) Deo Gratias (1) dicséret (1) Dicsérlek (3) dicsőítések (4) dicsőség Istennek (1) dicsőségét (2) Dióssy Iván (1) düh (1) ég és föld (1) egyedül (1) egyház (2) egyszerűség (2) együttérzés (1) élet (3) életszentség (1) életünk (1) ellenség (1) elmélkedés (3) élő hit (2) ember (1) Emmanuel (1) Emmausi tanítványok (1) énekes füzetek (1) Énkek éneke (1) értelmem (1) eskü (1) esti ima (6) eucharistia (1) eucharisztia (2) Evangélium (1) evangelizáció (1) examen (1) Fausztina (1) felajánlás (1) felebarát (2) feltámadás (3) fény (6) Ferenc pápa (9) film (6) Fiú (3) Fleur du Carmel (1) fohász (9) fotó (1) főbűn (1) Füle Lajos (1) gazdagság (1) getszemáni (1) glória (1) Golgota (2) gondolkodni való (1) gyertya (1) gyógyító (1) gyógyító Krisztus (1) gyógyulás (3) gyónás (2) Gyökössy (2) győztes élet (1) Gyuri naplója (3) hagyomány (1) hála (6) hálaima (1) halál (1) halpénz (1) hamvazószerda (1) hathatós ima (2) hazaérkezés (1) hazafelé (1) házasság (1) házi áldás (1) hészükhaszta (1) himnusz (2) hiszek (1) hit (17) hit éve (2) hitünk (1) húshagyó kedd (1) húsvét (4) húsvéti ünnep (1) hűség (1) hűségima (1) idézet (2) ige (8) ima (54) ima a gyermekekért (1) ima őrangyalhoz (1) ima szép halálért (1) ima útja (1) imádág (1) imádkozás (4) imádkozunk (2) imádkozzatok (3) Imádkozzunk (1) imádság (16) imaiskola (1) imakönyv (1) imamód (1) Indulj és menj (1) irgalmas (1) irgalmasság (2) irgalom (2) iskola (1) Isten (67) Isten anyja (1) Isten arca (1) Isten dicsőségére (1) Isten hangja (2) Isten igéje (2) Isten irgalma (1) Isten szava (1) Isten szent akarata (1) Istenem (3) Istenes Szent János (1) Istenhez (1) Isteni Szeretet (3) jászol (2) Jeges Mirjam (1) jel (1) Jeruzsálemi Szent Cirill (1) Jézus (64) Jézus élete (3) Jézus keresése (1) Jézus követése (1) Jézus Krisztus (4) Jézus szíve (1) Jézus születése (1) jó pásztor (1) Josip Loncar (2) Joyce Meyer (2) Jöjj Szentlélek (1) jöjjön el a te országod (1) karácsony (12) Kármel (1) karmelita (3) kávé (1) kegyelem (6) kényelem (1) kenyértörés (1) képmeditáció (2) kereszt (7) keresztelés (1) keresztény (2) kereszténység (2) Keresztes Szent János (2) keresztmisztika (1) keresztút (3) keresztvetés (1) kicsinység (1) kilenced (6) Kim Walker-Smith (1) kincs (2) királyság (1) Kis Szent Teréz (1) kísértések (2) kontemplatív (1) kották (1) könny (1) könyvek (1) közbenjárást kérő ima (1) közbenjáró ima (1) közbenjáró imádság (2) közösség (2) Krisztus (16) Krisztus követése (1) Krisztushordozó (1) küldetés (1) La Salette (1) lágy erények (1) latinul (1) látomás (1) Laudate Dominum (1) lélek (3) lélek ima (1) lélekerősítő levelek (1) lelked (1) lelkemet (2) lelki áldozás (1) lelkigondozás (1) lelkigyakorlat (5) lelkiismeret (4) lelkiismeret vizsgálat (3) lelkivezetés (1) lelkület (1) litánia (2) Lourdes (1) ltsz.: 1653. (1) Magyar Nemzeti Galéria (1) Mária (2) Marie (1) Medjugorje (1) megérint (1) megszólás (1) megtérés (4) Megváltó (5) megváltottalak (1) menny (2) mennyei Atya (1) Mennyország (2) Mester (3) Miatyánk (4) Miatyánk latinul (1) mikor imádkozzunk (2) mindenszentek (1) Mindenszentek litániája (1) misztika (2) misztikus imádság (1) mondd csak mit tennél (1) munka (1) nagyböjt (5) nagyfigyelmeztetés (1) napi 15 perc Istennel (1) napiremény (1) Natália nővér (1) Néri Szent Fülöp (2) Newman breviárium (1) Ninive (1) Nouwen (1) nőnap (1) nyelvima (1) nyugalom (1) oltalom (1) Oltáriszentség (2) önéletrajz (3) önfelajánlás (1) önismeret (1) önmagam (2) öregek (1) Őri István (1) örök (1) örök élet (2) öröm (5) örömhír (1) pápa (1) pápai áldás (1) Pásztor (2) Pater noster (1) Paul Washer (1) penitencia (2) Pilinszky (3) Pio (3) Pió atya (6) Pozsonyi Ágnes (1) prédikáció (1) próbák (2) próbatétel (1) próféciák (1) prótétai élmények (1) Pünkösd (5) rákos (1) reggeli ima (2) remény (2) Reményik Sándor (1) reménység (1) ritus (1) római katolikus (2) rotate (1) rózsafüzér (5) rózsafüzér imádkozása (2) röpima (1) skapuláré (3) Slachta Margit (1) Spirituális olvasás (1) Spiritualitás (1) spiritus sancti (1) Spurgeon (1) Szeged (1) szemlélés (1) szemlélődés (4) szent (2) Szent Ágoston (3) Szent Bonaventura (1) Szent Fausztina (1) Szent Illés (1) Szent Katalin (1) szent kenet (1) Szent Mihály ima (1) Szent Patrik (1) Szent Péter (1) Szent Rita (2) Szentcsalád (1) szentek (3) szenteste (1) Szentháromság (2) Szentírás (3) Szentlélek (11) Szentlélek ajándéka (2) szentmise (9) szentmise latinul (1) szentség a hétköznapokban (1) szentséges éj (1) szentségimádás (1) szenvedés (1) szeplőtelen fogantatás (1) Szerafim atya (1) szerelmes (1) szeret Isten (1) szeretet (30) szeretet békesség (1) szeretlek (1) szerzetes (1) szív (9) szív imája (1) szőlőtő (1) szűk kapu (1) Szűz Mária (10) Szűz Mária mennybevétele (1) Szűzanya (3) Szűzanya. szeretet (1) Taizé (1) találkozás (3) tanúságtételek (1) társaság (1) társra várva (1) templom (2) Teremtő erő (1) Teréz anya (4) Thomas Merton (1) titok (1) tized (1) tízszemes (1) Tolsztoj (1) torinói lepel (1) Tökéletesség útja (2) tölts időt Istennel (1) tövis (1) Trausch Liza (1) Túrmezei Erzsébet (3) türelem (2) új élet (1) Új Év (2) Új evangelizáció (2) újév (1) Úr (19) Úr hangja (1) Úr imádsága (1) Úr Jézus (1) Úr színe előtt (1) Uram (13) Uram Istenem (1) urbi et orbi (1) Úrjézus (1) úrvacsora (1) út (1) üdvösség (4) üdvözlégy (1) üdvözülés (1) ünnep (4) vágyakozás (1) válás (1) Varga László atya (1) Vász Jenő SJ (1) vászon (1) Vatikán (1) Vatikáni Rádió (1) Végtelen (1) Vianney Szent János (1) Victoria Osteen (1) videó (1) vigasz (1) világvégén (1) virágvasárnap (1) Vőlegény (1) Zakariás atya (1) zarándok (1) zarándoklat (1) zsolozsma (2)