SOROZAT ARRÓL, HOGY MIÉRT IS JÁRJUNK SZENTMISÉRE ( 1 )
Gyakran halljuk - főként fiatalok részéről - : "Szívesen mennék misére,de nem sokat értek belőle, hogy azt ne mondjam, semmit."
Hasonló megjegyzés bizonyos idegenkedés vagy rosszindulat udvarias megfogalmazása is lehet,de gyakran valódi igazságot hordoz. Nagy tudatlanság uralkodik a mise mivoltát illetően.
Ez pedig nem is annyira meglepő. Az eukarisztikus ünneplés különös adottság a mi kultúránkban. Természetesen értjük, hogy mi az étkezés. De ez különleges természetű,amely nem csillapítja az éhséget. Az eukarisztia ráadásul áldozat is, és erre a mi korunk még inkább érzékeny. Régi könyvekből vett szövegekben olvashatunk róla, és maga a szimbolikája régmúlt időkre nyúlik vissza. A mise megértéséhez szükséges a zsidó és őskeresztény háttér, komoly emlékezetet és megszokást követel. És mindenekfölött: a mise érthetetlen, ha nincs érzékünk a láthatatlanhoz, ha nincs hitünk.
Emlékezzünk az emmauszi tanítványokra. Nem volt-e meg minden szükséges feltétele, hogy felismerjék Jézust a kenyértörésben? Emlékezetünkben még frissen élt mindannak az emléke, ami Jézussal történt a megelőző héten: a zsidó kultúrában nőttek fel, ahol megszokott volt szombat napon megtörni a kenyeret és megáldani a kelyhet: problémamentesen éltek a vallásos étkezés hagyományában,amely időben az Egyiptomból való kijövetelig nyúlt vissza, ahol minden étkezés szent volt: de főleg hitük, reményük, szeretetük volt nagy. És mégis, nekik is időre volt szükségük, hogy megértsék; kérdéseket kellett feltenniük az idegennek az úton; meghallgatták, haboztak, vendégül látták, sürgették; és csak mindennek a végén ismerték fel.
Meglepő-e,hogy számunkra még nehezebbnek bizonyul a dolog?
Mindazonáltal nem lehetetlennek, és ez az oka a jelen sorozatnak.
folytatás következik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden szavunk imádság!