A hegy a Szentírás világában az Istennel való találkozás helye. Ha felmegyek a hegyre, kiemelkedem a zajos világból, és a csendben meghallom Isten szavát. Ugyanakkor a hegyre nem állandóra megyünk fel, onnan le kell jönni. De másképpen fogom tudni kezelni a világ zaját, tempóját, feladatait, ha rendszeresen felmegyek a hegyre.
Ami nehéz ebben, hogy erőfeszítést kíván. Meg kell találnom a belső hegyre vivő ösvényt. A hegymenet kaptatókból áll. De megéri felmenni, fentről szemlélni a minket körülvevő világot.
Van-e alkalmam felmenni a hegyre? Tudok-e olyan körülményeket teremteni, amely alkalmas a hegymenetre? Mi segít, és mi gátol ebben?
A ma embere számára talán a legnagyobb erőfeszítés, hogy időt adjon a másiknak, az Istennek. Hasznos, teljes időt. Nem csak a maradék időmet – sorban állva vagy buszra, villamosra várva – hanem egészen neki adott időt. Berohanok a templomba, még éppen időben, azonban alig bírom kivárni a végét, de hogy találkozzam kicsit a többiekkel, arra már nem futja. A hétköznapok rohanásában jut-e időm kicsit odaállni az Úr elé, esetleg a szokottnál hosszabb alkalmat teremteni az imára?
Ha felértem a hegyre, ott találkozhatom Jézussal, aki megmutatja magát nekem. Hol találkoztam már Istennel, hol tapasztaltam meg már jelenlétét? Mi segít, hogy közelebb kerüljek Istenhez, mi akadályoz, hogy elinduljak fel a hegyre?
Nagyböjt kezdetén megtapasztalhatjuk kísérthető létünket, de megérezhetjük Isten erejét, segítő kegyelmét.
Forrás: Nagytétényi plébánia
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden szavunk imádság!