Amikor ítélünk vagy véleményt alkotunk, nagy részben saját tudatalatti és tudattalan tartalmainkat vetítjük ki a másik emberre, sokszor felnagyítva, mintegy vetítővászonra. Ha a lelki szemüvegünk piszkos, azon keresztül a tiszta is piszkosnak látszik. (És mikor vagyunk mi belül tiszták?)
„Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1) Jézus félreérthetetlenül inti követőit, hogy ne ítélkezzenek. Gondoljunk a szálka és gerenda hasonlatára, a gonosz szolga példázatára, vagy a búza és a konkolyéra, amelyben leleplezi gyomláló, irtó, lelkes lelketlenségünket.
Ugyanerre figyelmeztet Pál apostol is: „nincs mentséged, te ítélkező ember, mert amikor más felett ítélkezel, magadat ítéled el, hiszen magad is ugyanazt cselekszed, te ítélkező!” Ezzel a megokolással közel két évezreddel megelőzte Pál a mélylélektant. Amit ő két sorban tömörít, az a projekció, a kivetítés lényege.
Lélektani kísérletek bebizonyították, hogy ítéleteink inkább ránk jellemzőek, mint arra, akiről alkottuk azokat. A psziché egyik önvédelmi tevékenysége ez: úgy könnyít magán, hogy másra vetíti rá, ami benne van, szinte „rálátja” – Látom a szemében! – mondja. […]
Törekedjünk arra, hogy megismerjük a bennünk lakó, árnyékálarcos sötét felebarátunkat, akit Pál saját magában olyan őszintén leleplezett; merjük elmondani, kimondani: én meg én vagyok ez. Tulajdonképpen egyszerű vele szembesülnünk, csak éppen össze kell (kellene) olykor írnunk barátaink, rokonaink, ismerőseink, gyermekeink számunkra legellenszenvesebb tulajdonságait: nos, olyanok vagyunk – belülről.
Semmiképpen se tegyünk úgy, mintha nem volna, nem élne bennünk ez a mi sötét „barátunk”. Minél inkább befalazzuk magunkba, mintha nem is volna, nem is élne bennünk, annál rombolóbb erővel törhet elő, másoknak is, magunknak is döbbenetet, sőt olykor rémületet okozva. Ha gyűlöljük, azzal csak táplálhatjuk. Hogy is mondja János! „Aki pedig gyűlöli testvérét, az a sötétségben van és a sötétségben jár, és nem tudja, hová megy, mert a sötétség megvakította a szemét.” (Jn 2,11)
Mi a magunk módján akarjuk boldogítani a másik embert. Ahelyett, hogy az ő állapotára, szükségére figyelnénk, vele érző szeretettel.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden szavunk imádság!