"Imádkozzatok szüntelenül" – szólít fel Szent Pál bennünket (1Tesz 5,16). Szent Ágoston megmagyarázza nekünk ezt az intelmet. Úgy véli, ha a nap folyamán hűségesen teljesítjük kötelességeinket Isten iránti odaadásból, Neki alávetve magunkat, és ezt néha itt-ott egy röpimával vagy a jószándék felindításával kimutatjuk, akkor egész nap imádkoztunk. Ez vigasztalás azoknak közülünk, akiknek napközben olyan sok a munkájuk. Amikor este fáradtan és kimerülten hazajövünk, és a nap terhét és forróságát hűséges munkában viseltük el Istenért, anélkül, hogy emellett megfeledkeztünk volna arról, hogy rövid, bensőséges pillantásokat küldjünk Istenhez, akkor úgy érezhetjük, hogy éppen a templomból jövünk; mert egész napi munkánk egyetlen nagy imádság volt.
A hittudósok imádság alatt a szó szoros értelmében a lélek és az érzelem Istenhez való felemelését, az Istennel való beszélgetést értik. Azt is mondják, hogy az imádkozás az, amikor beleküzdjük magunkat Isten értékvilágába. Ha tehát küzdök azért, hogy a Miatyánk kérései az én saját kéréseimmé váljanak, ha fáradozom azon, hogy necsak a számmal, hanem az akaratommal és a szívemmel is mondhassam: "Legyen meg az akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is" (Mt 6,10), akkor bedolgozom magam Isten értékvilágába. Lehet, hogy közben az érzéseim hallgatnak, az nem mindig fontos; de az szükséges, hogy azokat az értékeket, melyeket Isten a legfőbbeknek tart, az akaratom maga is teljesen a magáévá tegye.
Forrás:
Szentség a hétköznapokban
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Minden szavunk imádság!